Starity

Már kapható Rihanna sminkkollekciója

2013. október 01. 19:07   |   Szerző: LaTasha

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nicki Minaj, Lady Gaga, Christina Aguilera, Dita Von Teese után Rihanna is nevét, arcát és ízlését adta a sminktermékekhez, melyeket a MAC dekorkozmetikai márkával közösen adott ki.

hirdetés
Már kapható Rihanna sminkkollekciója

Nemcsak hasznos és maximálisan illatanyagmentes, hanem szemet gyönyörködtető sminktermékekről van szó, mely a RiRi Heart MAC néven debütált az üzletek polcain a múlt héten.

A kollekció tartalmaz sötét- és világos színű rúzsokat, csokoládébarna szemfestékeket, melyekkel füstös szemeket festhetünk magunknak, valamint púdereket, aranyfényű szemhéjkrémeket, extratartós szempillaspirált és még rengeteg mindent, melyekből néhány darabot a képeken is láthattok.

A termékek csomagolása sem hétköznapi, ugyanis halvány rózsaszín fényű dobozkákban és tartókban juthatunk hozzájuk, amiken Rihanna aláírása díszeleg – sorszámmal! Az összes sminktermék ugyanis limitált példányszámban kapható, tehát elég kevés az esélye annak, hogy belefuss egy olyan csajsziba, aki ugyanezt a sminkcuccot használja!

Riri új sminkkolleciójat, melyet a M.A.C-nek tervezett, tartalmaz minden terméket, amely egy nő nesszeszeréből sem hiányozhat: szempillapirál, rúzs, szájfény, púder és több szemfesték-paletta is vásárolható a MAC üzletekben (pl. Westend, Váci út, Aréna Pláza).

Külön érdekesség, hogy minden egyes sminktermék Rihanna egy-egy slágerének a nevét viseli, így például létezik 'Diamonds' nevű szájfény, 'Shut up & Drive' szemfesték-paletta, 'Stay' púder. Nem rossz, ugye?

Akiknek megtetszettek a termékek, azok Magyarországon bármelyik MAC-üzletben ki is próbálhatják őket, online pedig október 2-ától rendelhetik meg a MAC hivatalos honlapjáról.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek