Starity

Dalpremier: The Letter Black — Found

2013. október 04. 16:04   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Október 2-án került fel a legnagyobb videómegosztóra az együttes új dala, a Found.

hirdetés
Dalpremier: The Letter Black — Found

Az augusztusban megjelent Pain Killer után egy újabb sláger került fel a YouTube-ra a The Letter Blacktől. A dalt, mely a Found címet kapta, október 2-ától lehet meghallgatni teljes hosszában.

A Found, amit már majdnem kétezren meghallgatták és eddig szinte csak pozitív kritikát kapott a közönségtől, a keresztény rockegyüttes a jövő hónapban megjelenő albumán, a Rebuilden is rajta lesz, mely megjelenésének pontos dátuma is kiderült: november 11-én kerül a boltokba.

A banda megállás nélkül dolgozik, hamarosan új videoklippel is jelentkeznek, ami a Pain Killer című dalukhoz készül, a hivatalos Facebook-oldalukon több képet is közzétettek már a forgatásokról. Ez lesz az ötödik kisfilmjük, a legutolsó márciusban került fel a legnagyobb videómegosztóra, azon belül is a The Letter Black hivatalos VEVO-csatornájára.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek