Bridgit karriere felfelé szárnyal
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bridgit sztárként él, mióta megkapta a Good Luck Charlie főszerepét. Bridgit már régebb óta szerepel a tévében, de mivel komolyabb szerepei nem igazán voltak, ezért nem volt olyan ismert.
Bridgit Mendler élete teljesen megváltozott, mióta a Good Luck Charlie című sorozatban megkapta Teddy Duncan szerepét.
„Furcsa nekem még, hogy az emberek felismernek az utcán, és fotót szeretnének velem készíteni, vagy aláírást kérnek” – mondta.
Kiderült, hogy a Disney Channel már tervezi a Good Luck Charlie című filmet is. A színésznő szerepelt már a Good Luck Charlie előtt több filmben és sorozatban, de nem volt olyan híres, mert leginkább kisebb szerepei voltak.
A Disney most új filmet készít, melynek címe Lemonade Mouth (magyarul: 'Limonádészáj'), melyben
Bridgit egy Olivia nevű lányt fog alakítani, valamint szerepelni fog még benne a Zeke és Luther sorozatból ismert Adam Hicks. A film Peter Hughes regénye alapján íródott.
Történetében öt tini egy büntetésben ismerkedik össze, és csinálnak egy garázsbandát, ahol vicces hangszereken játszanak. A banda egy iskolai csatát is vív, hogy megmentsék a limonádéautomatát, mely később a csapat kabalája lesz.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Hatalmas sikernek örvend a sorozat.
A színésznő kórházba került.
Will Smith mesélt erről.
Szomorú dolgot árult el.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Évek óta bűntudat gyötri a színésznőt.
2022-ben vette feleségül Jennifer Lopezt.
Babát vár a híresség.