Starity

Maite Perroni újra szerelmes

2013. október 10. 20:08   |   Szerző: encs96

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ex-RBD-tag újra megtalálta a szerelmet, ráadásul új választottját már mindenki láthatta egy romantikus városi séta alkalmával.

hirdetés
Maite Perroni újra szerelmes

Maite Perroni újra megtalálta a boldogságot. A színésznő most 30 éves, és több mint 2 évig volt együtt a színész-énekes Mane De La Parrával, akivel 2012 decemberében vetettek véget kapcsolatuknak. A napokban viszont Maitét újra láthattuk mosolyogni, hiszen ismét szerelmes.

Coco és Maite körülbelül 3 hete vannak együtt, legalábbis egy mexikói magazin értesülései szerint. Az énekesnő a nyilvánosság előtt kísérte el új szerelmét egy templomba, ahol ezen a napon ünnepelték a Krishna Isten születésnapját. A szertartás alatt Maite barátja mellett ült, az ünnepségen énekelt és táncolt, mint a többi nő, és nem érdekelte, hogy szent helyen vannak, átölelte és megcsókolta a kedvesét.

A párt egyébként néhány héttel ezelőtt látták egy mexikóvárosi étteremben, egy kisebb baráti társasággal, az énekesnő viszont eddig még nem adott nyilatkozatot az új udvarlójáról.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek