Starity

Adam Lambert dalt adományozott a Bridegroom filmnek

2013. október 17. 18:06   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tragikus sorsú fiatalok életét mutatja be az új dokumentumfilm, amely a Bridegroom címmel került idén ősszel a mozikba. Adam Lambert szeretett volna segíteni, így dalt ajánlott fel az elkészítéséhez.

hirdetés
Adam Lambert dalt adományozott a Bridegroom filmnek

A Bridegroom című dokumentfilm adaptáció október 15-én került az amerikai mozikba, amelyre az emberek mellett több celeb is kíváncsi volt.

A film Shane Bitney Crone és Tom Bridegroom érzelmi utazását mutatja be, két fiatal férfiét, akinek a kapcsolata tragikus véget ér. Próbáltak összeházasodni, de ezt az akkoriban hatályos törvények nem engedték meg.

2011-ben Bridegroom meghalt, mert leesett egy háztetőről, miközben a barátját fotózta éppen. A történet elmeséli, hogy ami történt Bridegroom halála után – Crone-t teljes mértékben kizárták a családtagok –, az nagyon megrendítő, és bemutatja, milyen problémás a emberi jogok és az azonos neműek közötti házasság kérdése.

„Felhívott Tom egyik rokona és tudatta velem, hogy nem látnak szívesen a temetésén – mondta Crone. – Ha mégis elmennék, akkor a nagybátyja és az apja meg fognak támadni.”


Adam Lambert a Bridegroom premierjén

A premier sztárja Nikki Reed mellett Adam Lambert volt, aki a helyszínen, egy interjú keretén belül fejtette ki gondolatait és jelentette be, hogy jómaga is részt vett a film elkészítésében: „Már hallottam a történetről, ha jól emlékszem, online terjedt el, egy YouTube-videóval, bemutatva az úriembert, akiről ez a film szól. Korábban találkoztam vele a GLAAD-gálán, San Franciscüban, és a backstage-ben beszélgettünk egy kicsit. Szerettem volna valahogy a részese lenni ennek az egésznek, és miközben beszélgettünk, gondolkodtam, majd felajánlottam az egyik dalomat. Ez egy gyönyörű, hozzám közelálló szám, és remélem, hogy az embereket ezáltal kicsit jobban megérinti a sztori.”

Egy résztvevő elárulta, amit sejteni lehetett, Lambert felcsendült dala az Outlaws Of Love, azaz a „Szerelem számkivetettjei”.

Adam Lambert az „Outlaws Of Love”-ot énekli 2012-ben

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek