Megszületett Tápai Szabina és Kucsera Gábor kisfia
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tápai Szabina és Kucsera Gábor a nyáron házasodtak össze és már ekkor tudták, hogy hamarosan bővülni fog a család.
A válogatott kézilabdázó és a többszörös világ- és Európa-bajnok kajakos már nagyon várta kisfiuk születését. Eljegyzésüket tavaly karácsonykor tartották, majd idén júniusban össze is házasodtak, Szabina azonban már áprilisban tudta: hamarosan gyerekük lesz.
2009-ben egyszer már egy párt alkottak, de akkor különváltak és mindketten más felé kezdtek kacsintgatni. 2012-ben azonban véget ért mindkét fél kapcsolata: Gábor Sári Évivel alkotott több évig egy párt, míg Szabina a Bad Boyz egyik táncosfiújával, Szabó Tamással élt boldog párkapcsolatban, ráadásul Tomi el is jegyezte az akkor még kézilabdázó Szabinát. 2012 nyarán pedig Szabina és Gábor ismét összejöttek, a dolgok pedig szépen jöttek egymás után.
Szabina azóta befejezte az aktív sportot is és lelkesen készült az anyaságra, aminek az ideje immár el is érkezett, ugyanis ma hajnalban, negyed 2-kor megszületett Kucsera Bence. Képet egyelőre nem osztottak meg a kicsiről, de az ifjú apuka már elújságolta a legfontosabb tudnivalókat kisfiáról a Facebookon: „Október 24-én, éjjel 1:13-kor megérkezett a legkisebb Kucsera!!! Kucsera Bence 3710 grammal és 57 cm-rel látta meg a világot!!! Baba, mama, papa jól vannak!! Nagy a boldogság!!!”
Fotó: Kucsera Gábor Facebook-oldala
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.