Starity

Megjelent a The Immigrant első előzetese

2013. október 26. 19:07   |   Szerző: Cannibal3

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Itt van az idén tavasszal Cannes-ban bemutatott film, a The Immigrant első trailere, az Oscar-díjas Marion Cotillarddal, Joaquin Phoenixszel és Jeremy Rennerrel.

hirdetés
Megjelent a The Immigrant első előzetese

A 2013-as Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjának keretein belül került bemutatása a The Immigrant című film, többek közt olyan alkotások mellett, mint az Inside Llewyn Davis, vagy éppen a fődíjas Adéle élete. A művet az a James Gray rendezte, akinek többek közt Az éjszaka urai, a Két szerető és A bűn állomásai című filmeket is köszönhetjük.

A szereposztás pazar, hiszen a Piaf sztárja, Marion Cotillard mellett főbb karaktert játszik még Joaquin Phoenix és Jeremy Renner is. A történet az 1920-as évek New Yorkjában zajlik, ahova a testvérpár, Ewa (Cotillard) és Magda Cybulski utazik Lengyelországból. Miután nővérét visszautasítják hazájába, Ewa magára marad a városban, míg meg nem ismerkedik egy vonzó, ám tisztességtelen férfival (Phoenix), aki prostitúcióra kényszeríti őt. Reménysugarat a bűvész, Orlando (Renner) jelent csak az elveszett lány számára, aki megígéri, hogy visszaviszi őt nővéréhez.

A film sajnos elkerüli az amerikai mozikat idén, így a tengerentúlon csupán 2014 tavaszától válthatnak majd rá jegyet az érdeklődők. A csúszás következményeként az alkotás az Oscar-versenynek sem lesz részese, ami talán a Rozsda és Csontban bemutatott bámulatos alakításáért idén még jelöléssel sem jutalmazott Marion Cotillard számára lesz a legnagyobb veszteség, hiszen Joaquin Phoenix a Her, Jeremy Renner pedig az Amerikai botrány című filmért reménykedhet majd egy nominációért jövőre.

A francia filmszínházakba még idén, november 27-én befutó filmhez tegnap megérkezett az első hivatalos előzetes és poszter, emellett pedig jó pár kép is kering belőle már a világhálón. Hazai bemutatóról még egyelőre nincs hír.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek