Lesz Hipervándor 2?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár a Hipervándor (Jumper) nagy csalódást okozott a negatív kritikák miatt, úgy tűnik hogy mégis van némi esély a történet folytatására.
Az első részt Doug Liman rendezte, melyet 2008-ban vetítettek. A főszerepben Hayden Christensent és Rachel Bilsont láthattuk. A főgonosz szerepében pedig Samuel L. Jacksont tekinthettük meg.
A történet szerint David (Hayden Christensen) azzal a különlges képességgel rendelkezett, hogy egy szempillantás alatt képes volt bárhova eljutni a Földön – képes volt a teleportálásra. Senki és semmi nem állhatta útját. Se széf, se fal. Amikor rájött, hogy nincs egyedül ezzel a képességével, megtudta, hogy olyan háborúba keveredett, amely meg akarja semmisíteni őt, és a hozzá hasonló embereket.
Az akkori produkció 85 millió dollárba került, és a kritikák ellenére mégis 142 millió dollárt hozott világszerte.
A filmet készítő 20th Century Foxnak akkoriban nem is állt érdekében, hogy a második részen gondolkozzon. Hayden nemrég az MTV Newsnak azonban azt nyilatkozta, hogy a tárgyalások jelenleg is zajlanak a folytatásról.
Hayden nagyon reméli, hogy ezúttal a hangulat sokkal sötétebb lesz. Szerinte a történetben rengeteg lehetőség van, és az első rész csak bevezetés volt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot posztolt a férje.
Nagyon aggódnak érte.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
A korábbi titkárunk is felszólalt.
Nagyon benne van a pakliban.
Tudtad, hogy nem Emma a neve?
Erről vallott a híresség.
Szomorú hír érkezett.