Starity

Már most nagyon sikeres a Poirot és én

2013. december 02. 20:08   |   Szerző: H.P.K.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mint ismeretes, novemberben végleg pontot tettek Poirot történeteinek végére, az ITV ugyanis leadta a kultikus széria befejező epizódját. Suchet pedig könyvet írt a búcsú alkalmából.

hirdetés
Már most nagyon sikeres a Poirot és én

November elején került a boltok polcaira a David Suchet és Geoffrey Wansell által jegyzett „Poirot és én” című könyv, ami egyelőre töretlen sikernek bizonyul az olvasók és rajongók körében.

Az ITV még november 13-án sugározta Nagy-Britanniában a Függöny című epizódot, mely Poirot utolsó esetét dolgozza fel. A főszerepet alakító David Suchet szó szerint könnyekig meghatódott az utolsó rész forgatásán, annyira, hogy felesége, Sheila szerető vigasztalására szorult. Számára sem volt ugyanis egyszerű elköszönni legjobb barátjától, a tojásfejű kis belga magándetektívtől, akihez az évek múlásával egyre szorosabb szálak fűzték.

Hogy a búcsú könnyebb legyen és hogy a rajongók se maradjanak megválaszolatlan kérdések nélkül, a színész újságíró barátjával közösen úgy döntöttek, hogy tollat ragadnak és megírják Poirot történetét úgy, ahogyan az őt életre keltő David Suchet megélte azt az elmúlt rendkívül termékeny 25 év során.

Suchet az életet egy pókhálóhoz hasonlítja könyvében: a pók dolgozik és dolgozik a hálóján, de tulajdonképpen fogalma sincs róla, milyen mintát, alakzatot hozott létre végül. Csak akkor láthatja, ha megfordul. „Szóval az életünkben nem tudjuk, hogy mi van igazából mögöttünk, mit érintünk, mit csinálunk.” Érdekesség, hogy nem igazán érezte magának a szerepet, amikor felajánlották neki. Elbizonytalanította klasszikus színészi előélete, valamint az is, hogy nem olvasott Agatha Christie krimiket.

A sorozat utolsó epizódjának forgatása után hónapokkal a színész Londonban, az ITV stúdiójának 14. emeletéről pillantott ki az ablakon, szemlélve a komor, szürke helyi időjárást. „Még nem teljesen gyászoltam meg őt”, mondta Suchet elérzékenyülten. „Azt hiszem, hogy ki fogok lábalni ebből a letargiából idővel. És hiányozni fog az életemből, amíg meg nem halok. De mindenkinek megvan a maga ideje. És ez volt az övé.” - beszélt Hercule-ről meghatódottsággal. Elegáns, hetyke bajusza már a múlté, de Suchet összetéveszthetetlenül rendezett megjelenéssel bír a magánéletben. Kék ing, borszínű mellény és sötét farmer az, amit visel a Guardian riporterével szemben. Karcsúbb alkat, mint Poirot, valamint hangja is sokkal mélyebb, – már-már kifejezetten zengzetes és antik – mint az általa megformált karakternek. Tekintete hatvan felett is rendkívül expanzív, még akkor is, amikor rosszallóan húzza fel szemöldökét.

Annak érdekében, hogy a könyvnek még nagyobb kedvet csináljanak, David Suchet novemberben turnéra indult Angliában, mely decemberben is tovább folytatódik. A turné bizonyos állomásai ingyenesek, némelyeknél azonban belépőt kell váltani. Az egyes helyszíneken lehetőség van találkozni, váltani pár szót a színésszel, sőt, könyvét is dedikálja.

A turné decemberi helyszínei a következők:

December 09: Guildford, Waterstones, 12:30 (a belépés ingyenes)
December 09: London, Goldsboro Books, 16:30 (a belépés ingyenes)
December 10: Harrogate, Royal Hall, 19:30 (jegyek £18-ért válthatók)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek