Káromkodva hagyta el a színpadot Selena Gomez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A pénteki Jingle Ball koncerten nem sokan számítottak arra, hogy a gót tündérlánynak öltözött Selena Gomez végül káromkodva viharzik le a színről, befejezetlen fellépése után.
Úgy tűnik, Selena Gomez sem rendelkezik kötélidegekkel – legalábbis pénteki fellépése ezt tükrözi.
A KIIS FM 2013-as Jingle Ball rendezvényén számos híresség mellett Selena is fellépő volt, aki gót sminkben, piros bodyban és fekete csipkeruhában lépett a színpadra. A fülese és a mikrofonja azonban becsődölt és így gyakorlatilag nem hallotta magát.
„Bocsánat, a hang nem működik” - kiabálta a nézőknek, majd tovább próbálta húzni az időt abban reménykedve, hogy a technikusok valahogyan megoldják a felmerülő problémát.
Végül elénekelte a Come & Get It című slágerét, ám mivel a hang semmivel nem lett jobb, Selena begőzölt, és úgy döntött, hogy inkább távozik egy „Mi a f***?!” kíséretében, amit a közönség – zömmel kisgyerekek és szüleik – nem vettek jó néven, mivel Selena a műsor elején több számot ígért nekik.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.