Starity

Lady Gaga és Christina Aguilera együtt léptek színpadra

2013. december 18. 14:02   |   Szerző: amileroable

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lady Gaga és Christina Aguilera most először álltak közösen színpadra a The Voice amerikai tehetségkutató ötödik évadának utolsó részében. A két énekesnő a Lady Do What U Want című számát adta elő közösen.

hirdetés
Lady Gaga és Christina Aguilera együtt léptek színpadra

Kettejükről már régóta terjed az a pletyka, hogy neheztelnek egymásra, mióta a hasonlítgatások megkezdődtek, de a való élet úgy látszik nem igazolta a sajtó feltevéseit: a tegnapi adásban ugyanis úgy tűnt, nagyon is szeretik egymást.

„Nagyon izgatott voltam, mert a show-tól hívtak. Azt akarták, hogy lépjek fel a fináléban, amit egyértelmű volt, hogy nem fogok visszautasítani. Annyira csodálatos ez a show, úgyhogy azt mondtam, megcsinálom, de tudni akartam, hogy Christina hajlandó-e Velem színpadra állni” - mesélte Lady Gaga.

„Ez volt az első alkalom, hogy személyesen is találkoztunk és meg kell, hogy mondjam, amikor hallottam, hogy velem szeretne kollaborálni, azt mondtam: Naná! Ő Lady Gaga! Már vártam, hogy végre találkozzunk. Ő egy rendkívül innovatív művész, és egy kockázatvállaló nő, amilyen én is vagyok, és ezt mindennél jobban tisztelem – mondta Aguilera, majd így folytatta – És azt kell mondanom srácok, ő a leginkább két lábbal a földön járó ember, akivel valaha ebben a bizniszben találkoztam, és a zeneiparban ritka kincs az ilyen ember. Szeretlek csajszi, és mindent kiérdemeltél, amid van!”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek