Starity

Folytatódik a Hannibal

2013. december 20. 17:05   |   Szerző: N.k

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az NBC egyik sokak által megosztónak vélt mégis nagy sikernek örvendő sorozata tovább folytatja nyomozását, ezáltal is egyre elmélyedve Hannibal mítoszában.

hirdetés
Folytatódik a Hannibal
Fotó: NBC

Bryan Fuller hallatán sokan felkapják a fejüket, ami nem is csoda, hiszen már több sorozatban is feltűnt a neve, mint forgatókönyvíró vagy producer. Többek között az ő nevéhez fűződik a Halottnak a csók, Haláli hullák vagy a legfrissebb Hannibal.

Ez utóbbit 2013-ban kezdték el sugározni az NBC csatornán, a Grimm nevezetű sorozat után péntekenként, amit csak „halál napként is emlegetnek.

A második évad február 28-án fog kezdődni, a szereplők közül viszont csak Laurence Fishburne vagyis Jack Crawford kapitány marad állandó karakter, hiszen például Gillian Anderson csak a második évad első két részében fog feltűnni, mint Hannibal Lecter pszichológusa.

Fotó: Facebook

Addig is, míg nem jön el a premier ideje, Mads Mikkelsen Jagten című filmje megtekinthető, avagy a Hannibal első évadjának a bakiparádéja. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a sorozatot Thomas Harris regénye alapján dolgozták fel és eredetileg négy évadosra tervezték a készítők.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek