Starity

Ariana Grande a Cosmopolitan címlapján

2013. december 31. 10:10   |   Szerző: baisée

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ariana Grande ismét címlapra került: a Teen Vogue után a Cosmopolitan készített vele új fotósorozatot és interjút.

hirdetés
Ariana Grande a Cosmopolitan címlapján

Úgy látszik, a 20 éves énekes-színésznő élete nagyon is sínen van – erről a Cosmopolitannek mesélt. Először Nathannal való, legelső randiját hozta szóba:

„Mentünk vissza a szállodába, hogy megnézzünk egy filmet, és Ladurée-édesség és napraforgó várt ott – imádom a párizsi édességeket, és a napraforgó a kedvenc virágom – majd így folytatta: Kivitte a DVD-lejátszót a hálószobából a nappaliba, és azt mondta, hogy nem akar az első randin a hálószobába vinni.”

Majd a V, mint Viktória sztárja hozzátette, hogy nehéz volt időt szakítaniuk egymásra, mert nagyon kemény beosztásuk volt. Viszont egy forrás azt állította, hogy nem szakítottak, csak alig látták egymást, így most szüneteltetik a kapcsolatukat.

Sokak szerint nem lesz nehéz magának új fiút találnia, elnézve ezeket a képeket, ahol egy dögös, fekete ruhában pózol – erre csak így válaszolt: „Úgy gondolom, a lelkem öreg. Ami a mai fiatalokat izgatja, az engem nem.. Egy eléggé unalmas lány vagyok, aki szereti nézni a Harry Pottert, és szeret pizsiben ülve énekelni.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek