Starity

Megérkezett Sarah Jessica Parker cipőkollekciója

2014. január 28. 19:07   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sarah Jessica a Szex és New York-beli karaktere szerint válogatott és tervezett meg cipőket, amiket tegnap meg is mutatott a nagyvilágnak.

hirdetés
Megérkezett Sarah Jessica Parker cipőkollekciója

Még hónapokkal ezelőtt vallotta be egy interjú során, hogy már dolgozik saját kollekcióján. A tervet tegnapra sikerült megvalósítania, de a lábbeliket csak később fogják árusítani, pontosan február 28-ától kerülnek a polcokra. Először az amerikai áruházban, a Nordstormban lesznek kaphatók.

A szettben találhatunk szandált, nyitott és zárt magassarkú cipőket, ezek 195-425 dollár körül mozognak (43-95 ezer forint) Saját elmondása szerint a stílust Carrie karaktere divatjából merte, és elmondta, stílusérzéke teljesen egyezik Carrie-ével.

„Az ihletet a Szex és New York-beli Carrie karakteréből szereztem. Nagyon bejön az a stílus, amit ő képvisel, tetszik ez a 80-as évekbeli divat. Hiszek a minőségben és fiatalságban, és ezt ezzel a kollekcióval szeretném kifejezni. Kivánom minden hölgynek, hogy szépnek érezze magát benne.”

A 'Maude' cipellő 83 ezer forintba kerül.

Az 'Etta' 94 ezerért kapható.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek