Starity

Filmes gonosztevők — akkor és most

2014. január 31. 21:09   |   Szerző: SweetyAngel

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Összeállítottunk egy listát néhány olyan színészről, akik régen gonosz szerepben mutatták meg tehetségüket.

hirdetés
Filmes gonosztevők — akkor és most

Egy filmből sem hiányozhatnak a csipkelődő, másokat nem tisztelő aljas szereplők. Legfőbb céluk, hogy pokollá tegyék főhőseink életét, és ebben nagyon, nagyon is jók. De ha eltekintünk a filmes környezettől és hozzáadunk néhány évet, ezek a karakterek már nem is olyan rémisztőek!

Devin Ratray (Reszkessetek, betörők! – Buzz McCallister)

Ki ne emlékezne a városi legendák nagy rajongójára, akinek állandó hobbija, hogy kistestvérét ijesztgeti egy tarantulával? Ratray nem hagyta abba a színészkedést a 90-es évek elején megjelent Reszkessek, betörők!-filmek után, és láthattuk kisebb-nagyobb vendégszerepekben, mint például az Esküdt ellenségek című sorozatban. A második legnagyobb szerepét viszont Alexander Payne Nebraska című filmjében kapta – amelyet Oscar-díjra is jelöltek.

Ben Stiller (Nehézfiúk – Tony Perkis)

Egy gyermektelen fitneszguru, aki gyerekeknek szervezett fogyokúrás tábort vezet. Az egyetlen szépséghiba ebben az, hogy Tony nem egy leányálom a fogyni kívánó gyerekek számára, miután a gonosz edző halálmenetet csinál a táborból.

Az 1995-ös film után sem kellett Bennek unatkoznia... jelenleg is forgatják az Éjszaka a múzeumban harmadik részét, kölcsönadta hangját a Madagaszkár Alexjának. Szerepelt a Trópusi viharban, a Zoolander, a trendkívüliben és a Vejedre ütökben is.

Tom Felton (Harry Potter – Draco Malfoy)

Folyamatosan megpróbál keresztbe tenni Harrynek és barátainak, mindeközben pedig csak elkényeztetett, nyafogó fráter. De mindhiába a sok negatív tulajdonság, így is sikerült Tomnak belopnia magát és Dracót a nézők szívébe! Mint a többi HP-s színésznek, neki is néhez volt elérnie, hogy ne a szőke varázslót lássák benne, de nagyon igyekszik, hogy utat törjön magának. 2013-ban négy filmben szerepelt, és idén kezdi forgatni a Ghosts of the Pacific című drámát.

Rachel McAdams (Bajos csajok – Regina George)

Regina taktikáját leginkább a manipulatív és megfélemlítő jelzőkkel lehetne jellemezni. Mindenki gyűlölte, de ugyanúgy féltek is tőle. A 2004-es film ugyan Lindsay Lohan miatt volt híres, a nézők rendkívül megkedvelték a csinos színésznőt. Eldobta magától a gonosz szerepet és a szőke fürtöket, és Rachel ma Hollywood egyik legsikeresebb színésznője.

Louise Fletcher (Száll a kakukk fészkére – Ratched nővér)

Az 1975-ben megjelent film Ratched nővérkéje talán az egyik legutálatraméltóbb karakter, aki manipulálja és rosszul kezeli a pácienseit. Ezért a szerepért Louise Fletchernek sikerült egy Oscar-díjat is nyernie, s ezután sem hagyta abba a színészkedést és végigdolgozta a 90-es éveket is. Ezek után kisebb szerepeket vállalt, és 2011–12-ben Peg Gallaghert alakította a Szégyentelenekben, majd olyan filmekben szerepelt, mint a Nehéz döntés és az A Perfect Man.

Kiefer Sutherland (Állj mellém! – Ace Merrill)

Listánk utolsó alanya az 1986-os Állj mellém! című film fenegyereke, a Kiefer által megformált Ace Merrill. Ace egy olyan alak, aki bármikor agyonverne téged, elnyomná rajtad a cigarettacsikket és bátran fenyegetne meg kapcsoló késsel. Mára már szinte midenki ismeri a nevét, miután vagy ötször mentette meg a világot a 24-ben Jack Bauer szerepében, ezenkívül ő a televizíó minden idők egyik legjobb fenéken billentő rosszfiúja!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek