A legsikeresebb videoklipek: Road
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cikkünkben megismerkedhettek a magyar rockzene egyik meghatározó együttesének legnézettebb klipjeivel!
A magyar rockzenét játszó Road zenekar 2004-ben alakult Molnár Mátéval az élen. A tagok: Szabó Erik, aki dobon játszik, Kádár Imre, gitáros, és Golyán B. Zsolt, művésznevén Goya, aki szintén a húrokat pengeti. Első albumuk a Nem kell más, amely egy dal címe is egyben, melyhez a banda második videoklipje készült.
Nélküled
A banda első klipje, amely 2006-ban jelent meg. A klip pörgős, a képkockák gyorsan váltakoznak, a színvilág is érdekes, kissé elvont és olyan érzetet kelt, mintha egy álomba csöppentünk volna.
A kicsivel több mint háromperces videóban ugyanaz a néhány jelenet váljta egymást, nem mutat be semmilyen történetet, csupán azt láthatjuk, hogy hogyan játszik a zenekar, s hogyan énekel a frontember különböző helyszíneken.
Ne mondd
A Ne mondd című számhoz szintén 2006-ban készült el a klip. A bandának az egyik legnézetteb videója lett, több mint kétmillió megtekintést kapott.
A videóban a zenekart a szabadban láthatjuk játszani egy gyár területén, a hangszereikkel és néhány kutyával. A dalszöveg mondandója a napjainkban is értékes, nem csoda, hogy az egyik leghíresebb ez a szám. A klip során nem történik semmi extra, épp az egyszerűsége miatt nyerte el sokak tetszését, elég volt a kameraállásokkal és a fókusszal játszani, s máris megszületett az akkori időknek megfelelő legideálisabb klip.
Visszahárom
Ez a klip két évvel később, 2008-ban jelent meg. Jelenleg kicsivel több mint 830.000 ember tekintette meg, ám még így is a legjobbak közé sorolható.
A klip elején egy rallyautó belsejébe nyerhetünk betekintést, amint a sofőr és navigátora egy poros úton hajtanak. Vethetünk néhány pillantást a műszerfalra, majd az autóban tartozkodó két személyre is. Ezután a szemünk elé kerülnek a srácok is, akik egy sárga kocsi előtt zenélnek a megszokott felállásban, s közben jeleneteket láthatunk a rallyautónk útjáról, valamint egy kerékcserét is figyelmmel kísérhetünk a három perc alatt.
Emberteremtő
A 2011-es klip az Emberteremtő című számhoz készült, amely közel 50.000 megtekintéssel bír. A videó egy ideig nem volt megtekinthető a fiatalabbak számára, ám mára már bárki megnézheti a kissé hátborzongató, közel ötperces kisfilmet. A szám szövege sem hétköznapi, enyhén elvont, ehhez társul a klip is, nem csoda, hogy a rajongókat teljesen lenyűgözte.
A videó sötét képi világától már az első másodpercekben feláll a szőr az ember hátán. A banda elmondása szerint ez a klip igényelte a legtöbb utómunkát, valamint ezt tartott a legtovább leforgatni. A néhány perc alatt nyomon követhetjük a vízből előmászó szörnyszülött útját, akit Goya alakít.
Fojts meg a sötétben
A klip közel egy éve, 2013 február 23-án jelent meg, s szintén hosszabbra sikeredett a megszokottnál, hasonlóan az Emberteremtő klipjéhez, ez is megközelítőleg ötperces.
A klipben betekintést nyerhetünk a zenekar stúdiójába, s hogy a stúdióból milyen út vezet a színpadig. Nyomon követhetünk egy felvételt, valamint egy fellépést is, közben a srácok bemutatják, mennyire jártasak a konyhában, s milyen csodás szendvicseket tudnak összedobni néhány pillanat alatt. A klip bemutatja, milyen is egy napja a zenekarnak, az őrült koncertektől kezdve a jól megérdemelt lazításig vagy éppen videojátékozásig.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.