Starity

Mégsem indul el idén a Csillag születik

2014. február 18. 21:09   |   Szerző: mayaa.

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az RTL Klub az előző évek sikerei ellenére is úgy döntött, hogy idén mégsem tűzik műsorra a tehetségkutatót.

hirdetés
Mégsem indul el idén a Csillag születik
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb hazai tehetségkutatója, a Csillag születik nem véletlenül örvendett akkora sikernek, hiszen bárki bármivel nevezhetett, így a nagyérdemű igazán izgalmas tehetségekkel is megismerkedhetett, akik minden hétvégét megszínesítettek.

Az RTL Klub még tavaly beharangozta, hogy ismét elindul a showműsor, azt is meghirdették, hogy több hazai nagyvárosban is tartanak válogatásokat, sőt már a zsűrik és a műsorvezető kilétéről is szó esett. Ezért is volt meglepő a hír, miszerint mégsem indul el a Csillag születik, amit az alacsony jelentkezőszámmal és a jelentkezők színvonalával lehet magyarázni.

A csatorna programigazgatója, Kolosi Péter a hvg-nek elárulta, hogy szerinte ebben nincs semmi kellemetlen, az sokkal kínosabb lett volna, ha ilyen körülmények között elindultak volna a tehetségkutatóval.

Azonban az RTL Klub jó hírrel is szolgált: a Csillag születik műsoridejében a tehetségkutató helyett ismét a táncos lábú sztároké lesz a főszerep, hiszen újabb szériával köszönti a nézőket a Szombat esti láz, ősszel pedig már az ötödik évaddal jön az X-Faktor!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek