Starity

Ők lesznek a fellépők az idei Aerodrome Fesztiválon

2014. március 06. 10:10   |   Szerző: Aerodrome

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb fellépők bejelentésével végre teljessé vált a júniusi Aerodrome Fesztivál lineupja – a Rob Zombie és a Megadeth párosát ugyanis a Powerman 5000 és a Limp Bizkit egészíti majd ki a Budapest Parkban.

hirdetés
Ők lesznek a fellépők az idei Aerodrome Fesztiválon

Ki ne emlékezne a nu-metal aranykorára, amikor minden hangfalból a Rollin’ dübörgött, a zenecsatornák előtt tízezrek csüngtek a My Way klipjén, és amikor a legtöbb fiatal első számú álma az volt, hogy legalább egy órára Fred Durst lehessen? Nos, ezt a kiváló érát fogja megidézni a Budapest Park színpadán az elmúlt másfél évtized egyik legnépszerűbb zenekara, a Limp Bizkit – akiknek több tízmilliónyi eladott lemezt, számtalan nemzetközi slágert, maréknyi megbotránkoztató tettet és egy hatéves szünetet kellett maguk mögött hagyniuk ahhoz, hogy ma ismét teljes erőbedobással tündökölhessenek.

A Limp Bizkit még a Papa Roach és a Korn mellett került a millenium rockzenéjének rivaldafényébe, ahol három elképesztő sikerű koronggal lett a kor nu-metáljának egyik úttörő éllovasa, mely pozíciót még számos esztendővel később is kiválóan sikerült megtartania. Az előző évtized közepén azonban csorba keletkezett a zenekar pályaívén: a csapaton belüli feszültségek ugyanis kényszerpihenőre küldték a Bizkit legénységét, ami egészen 2010-ig téli álomba merült – hogy aztán újra hatalmas óriásként emelkedjen fel a barlangjából.

A három évvel ezelőtt megjelent visszatérő anyag, a Gold Cobra máig kitűnően példázza a bennük rejlő mérhetetlen energiát, és ha igazak a hírek, hamarosan egy újabb lemez fogja csillapítani a szenzációs banda rajongóinak étvágyát.

A Powerman 5000 két okból is különleges helyen szerepel a budapesti Aerodrome vendégei között: egyrészt azért, mert a produkció frontembere nem más, mint az eseményen szintén koncertező Rob Zombie öccse, másrészt pedig azért, mert a PM5K-t érte az a megtiszteltetés, hogy a nyitókoncerttel felavassa a korántsem mindennapinak ígérkező rendezvényt.

Jegyek a fesztivál honlapján vásárolhatók – csekkoljátok az Aerodrome Facebook-oldalát is!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek