Starity

Eva Longoria még nem szeretne gyerekeket

2014. március 30. 14:02   |   Szerző: idone

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eva Longoria elmondta, hogy jelenleg nem szeretne gyereket, ugyanis kapcsolata még friss és nem szeretne majd egyedülálló anyja lenni.

hirdetés
Eva Longoria még nem szeretne gyerekeket

Bár mindig is akart gyerekeket, a Született feleségek sztárja elmondta, hogy ezzel jelenleg vár, mivel egy gyermek a szerelemből születik, és ő nem szeretne egyedülálló anya lenni. A 39 éves színésznő elmondta azt is, hogy jelenlegi kapcsolata teljesen rendben működik.

Eva a Parade magazinnak mondta el gondolatait: „Mindig is akartam családot, és gyerekeket. Hiszek a családban, de a gyerekek a szerelem gyümölcsei, és egy tökéletes partner nélkül ez nem működik” – mesélte a színésznő.

Eva leginkább a humorral és intelligenciával megáldott férfiak társaságát kedveli, és jelenleg is egy olyannal van együtt, aki mindkét adottsággal rendelkezik. Később a színésznő azt is elmondta, hogy nem fél a kortól, annak ellenére, hogy jövő márciusban már 40 lesz.

„A kor az valami olyasmi, amit nem tudsz kontrolálni” – majd a következőket tette hozzá – „Soha nem szeretném újraélni a húszas éveimet. Tárt karokkal fogadom minden évben az új életkoromat. Még sok mindent akarok tenni az életben és ezt csak idő múlásával tudom elérni.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek