Starity

Elhunyt Szabó Gyula

2014. április 05. 10:10   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap tudatta a család, hogy a Magyar Népmesék mondója, Szabó Gyula elhunyt. Nemcsak a családot, de az egész országot megrázta a szomorú hír.

hirdetés
Elhunyt Szabó Gyula
Fotó: MTI/Czimbal Gyula

A hosszú évekig betegeskedő Szabó Gyulát 84. életévében, otthonában érte a halál. A család egyelőre nem foglalkozik a temetéssel, először inkább magukban próbálják feldolgozni a történteket.

Szabó Gyula 1930. június 15-én született Kunszertmártonon. Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, majd a Petőfi Színház, a Jókai Színház, a Thália Színház és az Arizona Színház színésze volt, miután Budapestre költözött. 1979-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt.

A színész legismertebb szerepe Buga Jakab volt, aki egy 13 részes sorozatban tűnt fel. Legutolsó filmjét, A hídembert 2002-ben láthatta a közönség, majd 2006-ban visszavonult.

Nemcsak színészi tudását mutatta meg az évek során, de szinkronszínészként is ismerhetjük. Többek között az ő hangján nőttek fel a magyar emberek, hiszen a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész mondta fel a Magyar Népmeséket, de hallhattuk Peter Falk hangjaként is a Columbo című sorozatban is.

Először 2008 decemberében kapott agyvérzést, amikor tíz napig volt kórházban, majd 2009. október 11-én komoly agyhártyagyulladást kapott, akkor válságos volt az állapota és az egész családja imádkozott érte.

Gyula bácsit április negyedikén érte a tragédia. Nyugodjék békében!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek