Starity

Benicio Del Toro és Emily Blunt ismét együtt a filmvásznon

2014. április 12. 11:11   |   Szerző: Jolie_77

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2010-ben Benicio Del Toro és Emily Blunt együtt játszott a mérsékelt sikert aratott The Wolfman (Farkasember) című horror-thrillerben – most ismét együtt dolgoznak.

hirdetés
Benicio Del Toro és Emily Blunt ismét együtt a filmvásznon

Úgy tűnik, hogy az Oscar-díjas Puerto Ricó-i filmszínész és a gyönyörű brit színésznő ismét közös projektben vesznek részt – és ismét egy thrillerben: állítólag Del Toro az utolsó egyeztetéseket végzi a Sicario címet viselő filmmel kapcsolatban.

A Sicariót Denis Villeneuve rendezi, a forgatókönyvet pedig Taylor Sheridan írta. A produceri munkálatokat Basil Iwanyk, Thad és Trent Luckinbill, Molly Smith, valamint Edward McDonnell végzik. A történetben egy rendőrtiszt útját követhetjük, aki az arizonai Tucsonból indulva Mexikóba utazik néhány zsoldos társaságában, hogy kézre kerítsen egy drogbárót.

Del Toro mögött már így is egy meglehetősen zsúfolt év áll, hiszen egyszerre több filmet is forgatott és fejezett be, mint például a Paradise Lostot, ahol ő alakítja a hírhedt drogbárót, Pablo Escobart, a Paul Thomas Anderson-rendezte Inherent Vice-t, valamint a Marvel két szuperprodukciójában is megjelent (Thor – A sötét világ, A galaxis őrzői). Jelenleg a még ebben az évben megjelenő A Perfect Day című háborús filmet forgatja Spanyolországban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek