Starity

Klippremier: Lily Allen - Sheezus

2014. április 23. 22:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tegnapi nap folyamán megjelent az énekesnő negyedik videoklipje a hamarosan boltokba kerülő Sheezus albumáról.

hirdetés
Klippremier: Lily Allen - Sheezus

Lily Allen azon kevés énekesnők egyike, aki sosem vetette véka alá nyílt, provokatív megjegyzéseit a világról, vagy éppen más sztárokról. Legújabb dalában ugyanis a mai kor legismertebb énekesnőihez fűz egy-két merészebb gondolatot, amit saját bevallása szerint nem gúnyolódásként szánt.

Ami a dalszövegben közrejátszik az az, hogy különböző énekesnőket egy fedél alá vesznek – az emberek és a média –, akiknek eltérő a zenei stílusuk, a világ felé üzent gondolataik, cselekedeteik, és ez az, amit a mai, 21. századi ember érzékszervei nem tudnak megkülönböztetni.

Emellett azt is elárulta, hogy az előzőleg kiadott dalaihoz képest egy más tempójú és szövegű dalt szeretett volna mindenképp, amiben kis ízelítőleg a menstruációra is kitér.

A klipje leginkább a látványra fókuszált, amiben különféle effektek és művészi, rajzolt színkavalkádok jelennek meg, amik Andy Warhol képzőművész 20. századi pop-art műveit idézik elő.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek