Starity

Hét sztori, amiről lemaradhattál

2014. április 24. 18:06   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Demi Lovatónak gondjai akadtak rajongóival, Bella Thorne örömtáncot járt, Nina Dobrev gőzerővel forgat, Vanessa Hudgens és Lucas Grabeel pedig környezettudatosságra bátorít. Lássuk, mi minden történt még a sztárvilágban!

hirdetés
Hét sztori, amiről lemaradhattál

Zendaya díjakat akar

A fiatal tehetség jelenleg főként zenei karrierjén ügyködik, hiszen az Indul a risza! végezte óta mindössze két produkcióban vett részt, melyek megjelenése idénre várható. Most azonban elárulta, hogy a színészetet sem szeretné teljesen elhanyagolni.

„Szeretnék fejest ugrani a játékfilmek világába egyszer és néhány díjat is szeretnék nyerni” – árulta el terveit Zendaya.

*

Demi Lovatót nem hagyták aludni brazil rajongói

Az énekesnő Neon Lights nevezetű turnéjával járja a világot és a napokban Brazíliában tartózkodott, ahol a hotel előtt tartózkodó kitartó rajongói addig kiabáltak ablaka alatt, amíg kedvencük fel nem kelt reggel. Majd délután is kitartóan folytatták lármázásukat, ami miatt Demi ismét csak nem tudott pihenni, így közösségi profiljain kérte meg őket, hogy inkább maradjanak csendben és menjenek szépen haza, nehogy bajba kerüljenek.

„Nem tudok aludni, négy óra van és a rajongók a nevemet kántálják, szóval így festek... Tűnjetek el az utcáról! Szeretlek titeket srácok, de Istenem! Kérlek ne, mert veszélyes! Szeretlek titeket, de most muszáj aludnom. Szép álmokat és csendes puszikat! Shh, ne kerüljetek bajba!” – írta Lovato.

Fotó: Facebook/Demi Lovato

*

Selena megszakította a kapcsolatot Bieberrel és a Jenner-tesókkal

Zavar az édenben? Miss Gomez ugyanis törölte Instagram-követői közül Justint, Kendallt és Kylie-t is, pedig az utóbbi időben rendkívül jóba lettek a lányokkal, még a Coachella egyik napján is közösen szórakoztak. Bieberrel pedig szintén újra közel kerültek egymáshoz, így a média ismét összeboronálta őket.

*

Nagy híreket kapott Bella Thorne

A 16 éves színésznő is részt vett az idei Coachellán, kikapcsolódás gyanánt, azonban ügynöksége még a fesztiválon sem hagyta békén – de ezúttal örömhírrel szolgáltak.

Bella sajnos még nem árulta el rajongóinak a nagy újságot, az viszont biztos, hogy tényleg nagy dolog miatt hívta fel egyik menedzsere, hiszen örömtáncot is lejtett, amiről videó készült és amit Instagram-fiókjára is feltöltött.

*

Elkezdödött a The Final Girls forgatása

Nemrég derült ki, hogy Nina Dobrev és Taissa Farmiga egy közös horror-vígjátékon fog dolgozni, ami a The Final Girls címen kerül majd a mozikba.

Mivel a Vámpírnaplók ötödik évadának forgatása véget ért, Nina újult erővel vetette bele magát az új film munkálataiba április 22-én, amiről örömmel be is számolt WhoSay-profilján egy kép társaságában.

*

Együtt aludt James Franco és Keegan Allen

A 36 éves Franco továbbra is ontja a „bed-selfie”-ket, a tegnapi nap folyamán pedig egy igen érdekes fotót osztott meg, melyen a Pretty Little Liars Tobyjával bújt a takaró alá – póló nélkül.

„Bed-selfie Keegan Allennel! Ideje megőrülni! – fűzte hozzá a képhez, majd még aznap megosztott egy újabb fotót, melyen alsónadrágban pózolva reklámozza könyvét.

Fotók: Facebook/James Franco

*

Vanessa Hudgens és Lucas Grabeel a bolygó óvására int

Április 22-én világszerte a Föld napját ünnepeljük, ez alkalomból pedig idén Lucas úgy döntött, hogy készít egy, a klímaváltozásról szóló átdolgozást Nicki Minaj Pound The Alarm című dalából, melyhez videoklipet is forgattak.

Az alkotás egykori kolleganőjének, Vanessa Hudgensnek a figyelmét is felkeltette és örömmel osztotta meg Twitter-profilján a jópofa videót, de természetesen nem hagyta ki az alkalmat, hogy felhívja rajongói figyelmét a környezetvédelem fontosságára: „Imádom ezt, lol, de komolyan, tiszteljétek a Földet. Ez az egyetlen otthonunk. #FöldNapja.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek