Starity

Száraz Dénes távozik a Jóban Rosszbantól

2014. április 30. 21:09   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A sorozat forgatókönyve szerint Varga Balázs, azaz Száraz Dénes már nem sokáig lesz látható a TV2 képernyőin.

hirdetés
Száraz Dénes távozik a Jóban Rosszbantól
Fotó: TV2

Száraz Dénes már nem egyszer hagyta ott a sorozatot: először Tamás atya karakterét halálos villámcsapás érte. A Jóban Rosszban nézői visszakövetelték a színészt, karaktere azonban teljesen más lett, Dénes jelenleg egy maffiózót formál meg, azt viszont, hogy meddig, nem tudni pontosan.

A Balázst megformáló színész nem érti a döntés okát, ő úgy érzi, hogy jól dolgozott, így most a munkáját és egyben a megélhetését is elveszítette.

„Bevallom, villámcsapásként ért, amikor a főnököm behívott az irodába, és közölte, hogy egy időre biztosan véget ért a közös munka. Ilyenkor az ember csöndben végighallgatja a főnökét, majd megkérdezi: mi az oka a kirúgásnak? – nyilatkozta Száraz Dénes a Borsnak.

Nemcsak a színész, de a nézők sem értik a Jóban Rosszban egykori producerének, Nagy Tamás Grandénak döntését. Dénes szerint a negatív karakter lehet az oka.

„Színészileg ugyan kihívást jelentett számomra a karakter megformálása, és izgalmas is lehetett volna a jövőben, de sajnos megrekedt egy ponton, ezért „elfogyott”. Balázs semmilyen jellemfejlődésen nem ment át, a tör­té­net­írók rossz irányba vitték el: vagy gyilkoltam, vagy nőket vertem, semmilyen feloldozást nem kapott a szerepem – mondta.

A Bors megkérdezte a készítőket, mégis miért kell Dénesnek távoznia, mire azt mondták, a történet érdekes folytatása követeli azt, hogy Varga Balázs eltűnjön Csillagkútról. A színész jövőhéttől már nem forgat, s ez nincs összefüggésben azzal, hogy a Jóban Rosszban producerét nemrég leváltották.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek