Starity

Eurovízió 2014: íme a második elődöntő továbbjutói

2014. május 08. 23:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál 2/3-án már túlvagyunk, azaz a mai, második elődöntő után már teljes a döntő mezőnye a 10-10 elődöntőből bejutott országgal, az „öt naggyal”, illetve a tavalyi győztes Dániával.

hirdetés
Eurovízió 2014: íme a második elődöntő továbbjutói

A keddi nagyszabású kezdéshez hasonlóan ma sem adtak alább a színvonalból a dánok, és Koppenhágában ismét fantasztikus show-t láthattunk. Ma este 15 ország versengett a 10 döntős helyért, ezekből pedig az alábbi nemzetek képviselői jutottak be a szombati fináléba:

  • Svájc
  • Szlovénia
  • Lengyelország
  • Románia
  • Norvégia
  • Görögország
  • Málta
  • Fehéroroszország
  • Finnország
  • Ausztria

Szombaton a fent említett országok, illetve azok mellett, akik kedden már kvalifikálták magukat az a bizonyos „öt nagy” is fellép, akik nem mások, mint az Egyesült Királyság, Németország, Spanyolország, Franciaország, és Olaszország; ők pedig a tavalyi győztes Dániával egészülnek ki.

Szombaton a magyar versenyző, Kállay-Saunders András is színpadra lép Running című dalával, amelyre a szabályok értelmében az összes, az Eurovízión résztvevő országból – kivéve Magyarországról – lehet szavazni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek