Starity

42 elképesztő tény, ami megmosolyogtat

2014. május 10. 20:08   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tudtad, hogy ölelkezés hatására a sebek gyorsabban gyógyulnak, és a kecskéknek is vannak akcentusaik? Íme, 42 érdekesség, ami elcsodálkoztat!

hirdetés
42 elképesztő tény, ami megmosolyogtat

1. Minden évben fák százai nőnek, azért, mert a mókusok elfelejtik, hová rejtették a zsákmányukat.

2. A vak emberek, noha soha életükben nem láttak még másokat mosolyogni, pontosan tudják, milyen, mert alapvető emberi ösztön.

3. A vidrák fogják egymás kezét, miközben alszanak, így nem sodródnak el a másiktól.

4. Speciális erszényük van, melyben kedvenc kavicsaikat hordják.

5. Egy malac orgazmusa harmincperces is lehet.

6. A teheneknek is vannak öribarijaik, akikkel legtöbb idejüket együtt töltik.

7. Wayne Allwine és Russi Taylor, akik Mickey és Minnie egérnek adták hangjukat, a való életben is házasok voltak.

8. A patkányok és egerek is csikisek, sőt, nevetnek is, ha megcsiklandozod a hasukat.

9. Caligula római császár egyszer támadást rendelt el Neptunus, a tengerek istene ellen. Az emberei megrohamozták a tengert, és kardjaikkal döfködni kezdték a vizet.

10. Caligula ezt követően győzelmet kiáltott ki magának, majd trófeákként kagylókat gyűjtöttek a partokról.

11. A hivatalos Space Jam-weboldal 1996 óta nem változott.


Fotó: Warner Bros

12. Micimackó és Tigris szinkronszínésze szabadidejében gyermekkórházakba telefonál, hogy felvidítsa a beteg gyerkőcöket.

13. Meggyilkolása napján Martin Luther King Jr. párnacsatázott a hotelszobájában.

14. Az Apollo 17 űrhajósa, Gene Cernan lánya monogramját véste a Hold felszínére, mely még mindig látható, sőt, évezredek múltán is nyoma lesz.

15. A „tacskó” megtalálható macskák körében is, neve munchkin.

16. Egy washingtoni börtönben rehabilitációs kezelések keretein belül tarthatnak macskákat az elítéltek.

17. Egy pillanatra, nagyon rövid ideig te voltál a bolygó legfiatalabb embere.

18. Az ölelkezés hatására a sebek gyorsabban gyógyulnak, mivel oxitocin termelődik, a szerotoninnak hála pedig valamivel javul az ember kedve.

19. A csikóhalak egy életre keresnek párt, utazásaik során pedig egymás farkába kapaszkodnak.

20. A pingvinek is monogámok, sőt, arra is fordítanak időt, hogy megfelelő kavicsot találjanak a „lánykéréshez”.

21. Ha megborotválsz egy tengerimalacot (ne tedd!), úgy néz ki, mint egy mini víziló.

22. A kukacok, ha egymáshoz simulnak, tudnak kommunikálni.

23. A pillangók a lábukkal ízlelnek.

24. Valahol valaki épp élete legjobb napját éli át.

25. Az északi lunda egy életre keres párt.

26. 1914 karácsonyán a német és brit katonák a lövészárkok között, semleges területen focimeccset rendeztek.

27. Norvégiában egyszer lovaggá ütöttek egy pingvint.

28. Zach Braff és Donald Faison, akik a Dokikban JD-t és Turköt alakították, a való életben is elválaszthatatlanok.

29. Charlie és a pincérnő a Felhőtlen Philadelphiából összeházasodtak a való életben.

30. Tanulmányok kimutatták, hogy akárcsak nekünk, a kecskéknek is van akcentusuk.

31. A hím kiskutyák olykor egy-egy játék során hagyják nyerni a szukákat.

32. A macskák azért visznek neked döglött állatokat, mert azt hiszik, semmirekellő vagy, aki nem tud túlélni egyedül, így megajándékoznak élelemmel!

33. A vörös macskamedvék farka akár 50 centire is megnőhet — annak ellenére, hogy akkorák, mint egy házimacska.

34. A delfinek nevet adnak társaiknak.

35. Svédországban nyúlugratásból rendeznek éves versenyeket.

36. A polipok kerteket teremtenek maguknak kövekből és ragyogó kavicsokból.

37. Az újszülött pandák akkorák, mint egy szelet csoki.

38. Akárcsak az emberi ujjlenyomatok, a kutyák orrai is különbözőek.

39. Katy Perrynek van egy Kitty Purry nevű macskája.

40. Kanadában több fánkot esznek, mint bárhol máshol.

41. 1930 áprilisában a BBC bejelentette a rádióban, hogy aznap nincs semmi hír, így zongorakvartetteket játszottak.

42. És mindig tartsd észben: bármennyire is rosszul érzed magad, sosem leszel olyan csúnya, mint a világ legrondább állata:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek