Megvehető a The Pretty Reckless-album
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Taylor Momsen bandájának tegnap jelent meg a lemezük, ami már hatalmas rajongótábornak örvendhet. Beszélt az album témájáról, bandatagokról és mindent elmondott, amit az albumról tudni kell.
Taylor Momsen bandájának, a The Pretty Recklessnek tegnap jelent meg lemeze, melyet már meg is lehet rendelni az Amazon.comról. Taylor ezek mellett nem unatkozik, ugyanis visszatér a Gossip Girlbe.
„Én énekesnő, zeneszerző vagyok. 2 éve próbálkozok albumot készíteni, de egy időbe telt, mire találtam olyan gyártót, akinek ugyanazok az elképzelései, mint nekem. Manapság a legtöbb CD a popműfajból fogy, a rockból alig-alig. Szóval, amikor találkoztam Katóval (basszusgitáros), nagy megkönnyebbülést éreztem, hisz olyan megnyugtató pasi. Ben Phillips a gitáros, én vokálozok, emellett az összes dalt is én írtam. Mindig is rockdalokat szerettem volna írni, melyek bonyolult szerkezetűek és specifikusak. Az album nem kifejezetten a vidámságról szól, de legalább a szívemből szólnak dalok, és azt írtam le, ami velem is megtörtént.” – magyarázta Taylor.
Az album innen rendelhető meg.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Az is kiderült, mikor érkezik az új évad.