Starity

Klippremier: HalfNoise - Mountain

2014. május 27. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megjelent a Paramore exdobosának, Zac Farrónak legújabb klipje, melyet új zenekarával készített.

hirdetés
Klippremier: HalfNoise - Mountain

Zac 2010 decemberében hagyta ott testvérével a Paramore-t, kiválásuk után két nappal pedig új együttest alapított. Először Tunnelként dolgoztak zenésztársaival, ám azon a néven már létezett egy másik banda, így HalfNoise-ként folytatták. 2012-ben piacra dobtak egy önmagukról elnevezett EP-t, amiről egy kislemez jelent meg. Magyar idő szerint ma hajnalban a már énekléssel is foglalkozó dobos megjelentette legújabb videoklipjét, a Mountaint, melyet Új-Zélendon forgatott.

„2013 augusztusában visszamentem Új-Zélandra, ahol a barátommal, a producer Daniel Jamesszel hét hónapot töltöttem az új HalfNoise-album dalainak írásával és felvételeivel. Meg akartam tapasztalni, milyen az élet Nashville-en kívül, és meg akartam tudni, mennyit változnak a dalszövegeim egy ilyen gyönyörű helyen. Tudtam, hogy az utazás izgalmas lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire megváltoztatja az életem. Az emberek, akikkel találkoztam, illetve a helyek, ahol jártam/dalokat rögzítettem mások voltak, mint az eddigiek, amiket láttam előtte, pedig évekig utaztam a világban abban a hitben élve, hogy már sok mindent láttam. [...] Az új album neve Volcano Crowe, mert egy vulkán lábánál vettük fel a lemezt, és mert Rowan Crowe barátom miatt látogattam el Új-Zélandra először” – mesélte Zac.

A kliphez exbandatársa, Hayley Williams is gratulált.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek