Starity

A Fehér Házból lopott Lea Michele

2014. május 27. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Glee sztárja bevallotta, hogy amikor a stábbal Barack Obamánál jártak, elcsórt valamit a fürdőszobából.

hirdetés
A Fehér Házból lopott Lea Michele

A színésznő 2010-ben lépett fel az amerikai elnök, Barack Obama otthonában, az Us Weeklynek pedig nemrég elárulta, nem távozott üres kézzel. „Vécépapírt loptam a Fehér Házból, amikor a Glee szereplőgárdája Barack Obamának énekelt.”

A 27 éves sztár 25 olyan dolgot árult el a riportereknek, amiket eddig nem tudhattunk róla – így beszámolt fóbiáiról is, noha a vetkőzés egyáltalán nem tartozik közéjük: „A Spring Awakening Broadway-darabban levetkőztem a színpadon minden egyes este. De a cápáktól tényleg félek.”

Az interjúból kiderül; az egyetlen dolog, amit megbánt, az, hogy sosem erőltette a spanyol nyelvet. Szülei folyékonyan beszélnek spanyolul, de ők inkább a franciát próbálták megszerettetni Leával.  Alanis Morissette Jagged Little Pill lemeze volt az első CD, amit megvett, és gyerekkorában feleségül szeretett volna menni Michael Jordanhez.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek