Starity

Jön a Bazi nagy görög lagzi folytatása

2014. május 28. 14:02   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizenkét év elteltével készül a nagysikerű romantikus vígjáték új része.

hirdetés
Jön a Bazi nagy görög lagzi folytatása

2002-ben került bemutatásra a Nia Vardalos és John Corbett főszereplésével készült Bazi nagy görög lagzi című romantikus vígjáték, aminek költségvetése 5 millió dollár volt, debütálásával viszont világszerte 368 millió dollárt zsebelt be.

Nem csoda hát, hogy egy évvel megjelenése után egy rövidéletű sorozatot is készítettek belőle, amely a Bazi nagy görög élet címen futott és az eredeti szereplőgárda szinte összes tagja feltűnt benne. Most pedig kiderült, hogy a film folytatása is hamarosan érkezik.

A történet középpontjában természetesen a Portokalos família áll, akik újra összegyűlnek egy újabb bazi nagy görög lagzi apropóján, miután fény derül egy nagy családi titokra.

„Most, hogy megtapasztaltam az anyaságot, készen állok megírni a család történetének következő fejezetét. Persze néhány megcsömörlött ember a médiában azt állítja, hogy elfogyott a pénzem vagy egyszerűen az újra meg akarom csókolni John Corbettet. Az egyik ezekből igaz” – osztotta meg viccelődve a Varietyvel az 51 éves Nia.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek