Starity

Miss Panama 2014: Yomatzy Hazlewood nyerte a koronát

2014. június 14. 10:10   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Június 12-én megrendezésre került a Miss Panama 2014 szépségverseny, melynek győztese a 22 éves Miss Darién, Yomatzy Hazlewood lett.

hirdetés
Miss Panama 2014: Yomatzy Hazlewood nyerte a koronát

Ebben az évben is megrendezésre került a Miss Panama szépségverseny, ahol 15 lány szállt harcba a megtisztelő címért. Idén is, épp úgy mint 2013-ban a Miss World Panama címet, egy másik verseny keretein belül adták át a 2014-es királynőnek, Raiza Patricia Erlenbaughnak.

Idén június 12-én zajlott le a gála, ahol a lányoknak először bikiniben, majd gyönyörű estélyi ruhában kellett felvonulniuk, majd kihirdették a legszebb hat versenyzőt, kiknek a kilenctagú zsűri előtt kellett interjút adnia.

Az interjúk után kiderült, ki képviseli Panamát a Miss Latinoamerica, Miss Intercontinental és a Miss Universeny versenyeken. A Miss Panamá Latinoamerica del Mundo címet Carmen Jaramillo nyerte el, ami sokakat meglepett, hiszen őt tartották a legnagyobb esélyesnek a főkorona megnyerésére, Stephanie Gonzáles lett az idei Miss Intercontinental Panama, a Miss Panama 2014 címet pedig a 22 éves Yomatzy Hazlewood vehette át, aki a Miss Universe versenyen képviselheti idén hazáját.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek