Starity

A sorozatban marad Szabó Zsófi

2014. június 30. 13:01   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vágatlan interjút láthattak tegnap a nézők a Frizbiben Szabó Zsófival. A szőkeség elmondta, hogyan élte meg az elmúlt három hónapot, mik játszottak le benne, hogy érezte magát és mi mentette meg.

hirdetés
A sorozatban marad Szabó Zsófi
Fotó: Birton Szabolcs

Szabó Gyula április negyedikén hunyt el, ez pedig az egész ország számára lesújtó volt. Lánya, Szabó Zsófi azonban teljesen kifordult magából. Nem evett, nem sétált, nem vette fel a telefont és nem érdekelte semmi. Altatókon és nyugtatókon élt, miközben folyamatosan dolgozott a sorozatnál, ami nemcsak őt, de az egész magánéletét megviselte.

Többek között elhangzott az is, hogy Zsófi újra szingli lett. Volt párja, a Jóban Rosszban exproducere mondta el a szőkeségnek a rossz hírt, mivel édesanyja, Pálma őt hívta fel előbb. A színésznő elárulta, még most is szereti, de elmarta maga mellől ebben a nehéz időszakban, továbbá teljesen megszakította a kapcsolatot kollégáival (már amennyire tudta), legjobb barátnőjével és barátjával, sőt keresztfiát sem volt képes meglátogatni.

Zsófi elárulta, az öngyilkosság is megfordult fejében, hiszen hétéves kora óta minden nap eszébe jutott, hogy mi lesz vele, ha apukája elmegy. Ő ezt mindig úgy tudta elképzelni, hogy ha Gyula bácsi meghal, akkor ő is. Bement ugyan dolgozni, de gyógyszereken élt. Egyre többet aludt, zombiként viselkedett és rájött, ennek így semmi értelme.

A színésznő mégis talpra állt, nem is akármi miatt: egy tizenhárom éves kislány üzenete hozta őt vissza az életbe, aki azt írta neki, Zsófi a példaképe és olyan szeretne lenni, mint ő.

És akkor dőlt el minden, mert rájöttem, a tizenhárom éves lányoknak igenis, példa kell, hogy legyek. Fel is hívtam a TV2-t, hogy mégse mondok fel. Eljött a nap, amikor azt mondtam: élek. Süt a nap, ízlik az étel… – mondta, és ezzel azt is elárulta, Betty Tanakis mégsem távozik Csillagkútról.

Mindenki észrevehette, hogy Szabó Zsófi már nem a régi, és ezt ő maga sem cáfolta meg. Azzal búcsúzott, hogy ezután új életet kezd és sikerült talpra állnia és kihúznia magát.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek