Starity

Készül az Amerika kapitány 3, Bucky saját filmet kap

2014. július 18. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már a forgatókönyvön dolgoznak a készítők, továbbra is Steve Rogers áll a középpontban, de néhány éven belül saját filmet kap Bucky Barnes is.

hirdetés
Készül az Amerika kapitány 3, Bucky saját filmet kap

Az Amerika kapitány: A tél katonája eddig több mint 700 millió amerikai dollárt hozott a konyhára – a büdzsénél háromszor többet, s ugyan a harmadik rész egy évvel a Bosszúállók: Ultron kora után kerül bemutatásra, a készítők már dolgoznak a filmen.

Az egyelőre névtelen projektet is Joe és Anthony Russo rendezik, az alapoknál tartanak Christopher Markusszal és Stephen McFeelyvel, akik a forgatókönyvet írják, mi több: már 2013 óta dolgoznak a történeten!

„Jelenleg a korai fázisban állunk, tehát elvetjük az ötleteket, amiket a fejtöbbség leszavaz, és ami működik, megmarad. Már elolvastuk az Ultron kora szkriptjét, és nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahogyan Amerika kapitány történetét kezelik, és a befejezéssel kapcsolatban is.”

Annak ellenére, hogy a Tél katonája, Bucky Barnes vált a film sztárjává Steve Rogers helyett, a készítők továbbra is szeretnék a hangsúlyt Amerika kapitányra helyezni, és abban egyelőre nem biztosak, mekkora szerepet kap Bucky a harmadik epizódban.

„Érdekes lesz látni, ahogy a stáb lassan hozzánő majd Sebastian Stanhez, aki a későbbiek során együtt harcol a kapitánnyal, és végül saját filmet kap” – fűzte hozzá Chris és Stephen.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek