Starity

Colin Ferguson szerepet kapott a Vámpírnaplókban

2014. július 19. 18:06   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Eureka sztárja mellett négy új színész is csatlakozott a The CW sorozatának stábjához.

hirdetés
Colin Ferguson szerepet kapott a Vámpírnaplókban

75 nap múlva, október 2-án kerül levetítésre a Vámpírnaplók hatodik évadának legelső epizódja, ami miatt a rajongók már rendkívül izgatottak, hiszen két közönségkedvenc sorsa is tisztázatlan egyelőre. Azonban ahogy a korábbi szezonokban, úgy az újban is számíthatunk néhány új arcra, főként, hogy Julie Plec a májusi finálé után azt nyilatkozta, a következő évad egy új kezdetet jelent, így tehát sok-sok új szereplőt is megismerhetünk, közülük pedig ötről nemrégiben le is hullott a lepel.

Colin Ferguson Tripp szerepében lesz majd látható, aki a hivatalos bemutató alapján jóképű, erős és fegyelmezett, valamint gyakornokaival az oldalán mindent el fog követni annak érdekében, hogy megóvják a várost. Emily C. Chang a kedves és őszinte Ivyt fogja alakítani, aki a tipikus szomszédlány karaktert képviseli, azonban van egy másik, sokkal vadabb énje is, aki sokáig rejtegetőzött.

Mellettük Jodi Lyn O’Keefe is szerepet kapott az új évadban, ő pedig a kemény és rutinos whitmore-i orvos, Jo szerepében mutatkozik be a Vámpírnaplók rajongóinak, valamint az Ügyféllistából ismert Marco Jamest is beválogatták a stábba, aki az egyetem egy felsőbbéves orvostanhallgatóját, Liamet fogja életre kelteni.

Gabrielle Walsh játssza majd a sokak szerint akár új potenciális főgonoszt, úaz jonnan Mystic Fallsba érkező Saraht, aki a Deadline információi szerint egy sötét karakter, ugyanis bátor és nem elhanyagolandó az sem, hogy igazán rejtélyes.

A legújabb hírek szerint Colin, Emily és Gabrielle karakterével rögtön a legelső epizódban ismerkedhetünk meg, a másik két új szereplő debütálásáról azonban még nincsenek információk.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek