Harry herceg véresre sarkantyúzta a lovát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A júliusban rendezett verseny képei mostanában kerültek napvilágra, de az állatvédők máris támadásba lendültek a néhai Diana hercegnő kisebbik fia ellen.
Prince Harry, azaz Harry herceg a júliusi lovaspóló-versenyen elég botrányosnak mutatkozott, ugyanis a királyi család sarja annyira belejött a versenybe, hogy a lovát véresre sarkantyúzta.
Igaz, nemrég került napvilágra a fotó, máris óriási felháborodást keltett az állatvédők körében. Ezen felül a hurlinghami pólóegyesület nyomozást indított el, miképpen Károly herceg látta a sérülést az egyik szemtanú szerint, és lovát mégis továbbhajszolta.
A királyi család sarjára súlyos büntetést szabhatnak, ugyanis kimondja a lovaspóló szabályzata, hogy tilos megsérteni a lovakat sarkantyúval, illetve ostorral; valamint azt is, hogy az ilyesféle fenyítés teljesen szükségtelen, ha jó eredményt akar elérni.
Viszont Harry herceg szóvivője mást állít. Tiltakozott a vádak ellen, és azt mondta, hogy Harry herceg miután meglátta a sérülést, rögtön kiment a pályáról, és addig kezelték a sebesült helyet az állaton.
„Ló és lovasa néhány perc múlva visszatért a versenybe, miután ellátták a jelentéktelen sérülést, ez is bizonyítja, hogy semmiféle állatkínzásról nem lehet szó” – nyilatkozta.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Az is kiderült, mikor érkezik az új évad.