Alyssa Milano már sejtette, hogy kislánya lesz
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alyssa a reggeli rosszulléteket követve állapította meg, hogy kislányt hord a szíve alatt, hiszen a színésznő olyan tüneteket mutat, amik fiánál nem voltak jelen.
Az exboszi, Alyssa Milano már második gyerekével várandós, ám még az orvosi vizsgálatok előtt tudta, hogy kislányt hord a szíve alatt, a színésznő ugyanis olyan tüneteket észlel, melyek fiánál nem voltak jelen, így az orvos csak megerősítette elméletét nemrégiben.
Alyssa az augusztus/szeptemberi Fit Pregnancy magazinnak adott interjút, amiben elmondta, hogy amikor fiával várandós volt, reggelente nem voltak rosszullétei: „Minden reggel rosszul érzem magam, amikor kikelek az ágyból. Milóval ezek a rosszullétek nem voltak, innen tudtam, hogy lányom lesz.”
A színésznő szerint a női test nem azért lett megalkotva, hogy bikiniben jól nézzen ki, hanem azért, hogy a nők nemzeni tudják a következő generációt, és, hogyha egy nő a terhessége alatt felszed pár kilót, még nem dől össze a világ, szerinte ez teljesen normális minden nőnél ebben a szakaszban.
Alyssa, aki már a negyedik X-ben van, nem bánta meg, hogy ennyit várt a családalapítással, hiszen már mindent megtett, amit akart: „Őszintén, nem bánom, hogy ilyen sokáig vártam az anyasággal.”
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Kékben ragyogott a sztár.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Az is kiderült, mikor érkezik az új évad.