Christina Stürmer: „Önmagad adni nehéz”

Exkluzív interjút készítettünk az osztrák énekesnővel, Christina Stürmerrel, aki örömmel mesélt életéről és karrierjéről.

hirdetés

Christina Stürmer, annak ellenére, hogy több mint tíz éve a köztudatban van, még mindig féltve óvja magánéletét, s bár rajongóival közvetlen viszonyt ápol, igyekszik nem fecsegni feleslegesen mindennapjairól – a Starityvel azonban kivételt tett. Exkluzív interjúnkból kiderül, mivel tölti mindennapjait, mi inspirálja és mit tanácsol a fiataloknak a 2003-as Starmaniában felfedezett énekesnő.

– A Nahaufname és az Ich hör auf mein Herz albumok után mire számíthatnak a rajongók? Készülőben van a következő?

– Három év telt el a két album megjelenése óta, és hiszed vagy sem, címet találni neki a legnehezebb. Leggyakrabban egy elkapott gondolatot szőnék az album címébe, de nem szeretnék túl sokat adni magamból – a dalszövegeimben legtöbbször felfedezhetsz egy-egy darabot az életemből, ez épp elég. A következő projekt már tervben van, egyelőre a dalszövegírás fázisában tartunk.

– Mennyire nehéz megírni egy dalt, azon belül is meddig formázzátok, hogy ténylegesen elnyerje a tetszéseteket?

– Legtöbbször, ha igazán ráfekszünk, 2-4 nap alatt megírunk egy dalt és kitaláljuk a hozzá illő alapritmust, egy-két riffet és dallamot. Ha a múzsám a közelben van, akár pár óra alatt is elkészül egy dalszöveg, de a legtöbb idő, amit erre szántunk, két hónap volt. Mindig szeretném a maximumot hozni, és nem üres szavakat énekelni a közönségnek. Azt akarom, hogy eljusson hozzájuk, hogy megérintse őket, így nemcsak a szövegbe, de a dallamba is kellő időt ölünk. Csodálkozol, hogy három év alatt készül el egy albumom? (nevet)

Fotó: Facebook

– Szoktál ízelítőt adni a félkész dalokból valakinek?

– A barátaimnak állandóan! Igen, mindig zaklatom őket ezekkel, holott eléggé ideges vagyok olyankor, mert nem igazán szeretem mutogatni a félkész munkáimat. Tessék, kész ellentmondás vagyok.

– Kitől, miből merítesz inspirációt?

– A nagymamámtól, aki mindig ösztönzött a céljaim elérésében. Nyolc évvel ezelőtt elhunyt, és gyakran bűntudatom van, amiért nem látogattam meg gyakrabban. Mindig túl elfoglalt voltam, és a teendőim fontosabbnak tűntek. Most is mardos a bűntudat – de ő is ezt szerette volna, ezzel nyugtatom magam, hiszen számára is az volt a fontos, hogy elérjem az álmom. Ez sikerült.

– 2003-ban a Starmaniában a második helyig jutottál, azóta pedig másfél millió eladott albummal büszkélkedhetsz. Mennyire változtál meg az elmúlt tíz évben?

– Kérdezd meg a barátaim! Azt mondják, ugyanolyan vagyok, tehát nem szállt a fejembe a hírnév, sokkal inkább a stílusom változott. Az, hogy ismert vagyok, erőt és magabiztosságot adott, már ki merem mondani, amit gondolok. Az emberek mindig azt mondják; „Te vagy a legnagyobb osztrák popsztár Falco óta“, de ez egyáltalán nincs így, nincs körbetapétázva a falam önmagammal és nem díszelegnek díjak a polcomon – legalábbis nem öt tucat! (nevet)

– Hol tartod a díjaid?

– A pincémben. Fura, ugye? De tulajdonképpen azért, mert berendeztem ott magamnak egy kisebb stúdiót, odaillenek, nem pedig a nappaliba – ott az unokaöcséim fotói vannak kiállítva.

– Néhány héttel ezelőtt halhatatlan lettél te is, igaz?

– Igen! A bécsi Madame Tussaud-panoptikum felkért, hadd készítsenek rólam újabb viaszbabát, ami körülbelül 5-7 hónapig tart majd, de a kéznyomom és aláírásom már megörökítettük! Elképesztően büszke vagyok arra, hogy idáig eljutottam, és nem is lehetnék hálásabb a múzeum vezetőinek.

– Számos nem angol anyanyelvű énekesnő írt már dalokat angolul, hogy nagyobb ismertségre és hallgatóközönségre tegyen szert. Tervezel effélét?

– Már szerettem volna, és még mindig klassznak találom, viszont csak a zuhany alatt éneklek angolul. Korábban volt egy tribute zenekarom, velük angolul énekeltem, viszont büszke vagyok a származásomra, és ha adok is ki angol nyelvű anyagot a kezeim közül, biztosan nem nagylemez, talán még komplett dal sem lesz. Mindig németül fogok énekelni.

– Te írod a dalszövegeid?

– Többnyire igen. Az új albumom kapcsán viszont volt segítségem: néhány dalszövegíróval eltöltöttünk együtt egy hétvégét néhány üveg sör és egy whisky társaságában, amiből az lett, hogy egy szót nem vetettünk papírra...

– Úgy tudnom, klarinétozol is...

– És szaxofonon is játszom. A suliban tagja voltam egy ilyen gyerek jazzbandának.

– Milyen stílusú zenéket hallgattál régen, amik inspirálni kezdtek?

– Általában mindenfélét, amit a rádióban hallottam. Apunak rengeteg gospel CD-je volt, anyám mindig énekelt rá.

– Ezek befolyásoltak?

– Nem zeneileg. De szerintem a gospel szuperklassz, mindig táncolok rá!

– Mit csinálsz a szabadidődben?

– A barátaim állandóan rágják a fülem, hogy nézzek tehetségkutató műsorokat, de szívesebben ücsörgök a kertben azon gondolkodva, hogyan tárjam fel magam oly módon a dalszövegeimben, mint még sehogy korábban, önmagad adni nehéz.

– Tízéves töretlen karrier után biztosan tudsz valami inspirálót üzenni a tehetséges fiataloknak... halljuk!

– Egyetlen dolgot tudok tanácsolni, amit a nagymamámtól is hallottam. Tudom, hogy klisé és iszonyatosan elcsépelt, a csapból is ez folyik, de ragadd meg az álmod! Biztosan nem azonnal fog az öledbe hullani minden, és lehet, hogy foggal-körömmel kell harcolnod évekig, de ha igazán kitartó vagy és hiszel önmagadban, elérhető lesz, amit szeretnél. Ezt mondogatta a nagymamám állandóan, és itt vagyok.

hirdetés