Starity

Dalpremier: Slipknot - The Devil In I

2014. augusztus 25. 09:09   |   Szerző: Darkness

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elérkezett a sokak által várva várt pillanat és a második dal is megérkezett az ötödik lemezről.

hirdetés
Dalpremier: Slipknot - The Devil In I

Kevesebb, mint egy hónapja látott napvilágot a hatéves csendet megtörő dal, a The Negative One, melyhez később klipet is láthattunk, melynek nyilvánosságra hozása után ismételten visszaszámlálás indult, mely – sokak csalódására – csupán egy kislemezborítót rejtett, méghozzá a The Devil In I című dalhoz.

Később Corey Taylor egy interjú során elmondta, hogy a The Negative One csupán egy ajándék volt a rajongók számára, az első kislemez, illetve az album valódi tartalma inkább a következő dal, a The Devil In I-ban rejlik.

Időközben egy mára már lezárt jelentkezés is elindult, melyben 20-35 éves rajongókat kerestek, hogy szerepeljenek az új klipjükben, mely ezek alapján valószínűleg a Duality című dal kisfilmjéhez fog hasonlítani, tehát nagy valószínűséggel a tagok – beleértve a még mindig ismeretleneket – is láthatóak lesznek benne.

A megjelent dal sokak szerint nem slipknotos és inkább hasonlít Corey másik zenekarának, a Stone Sourénak stílusához, illetve egyre többen vélekednek úgy, hogy a maradék hét taggal az együttes arculata is meg fog változni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek