Starity

David Hasselhoff visszahozta a harmincasok gyermekkorát

2014. szeptember 01. 13:01   |   Szerző: Freeze

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közel tízezres tömeg fogadta David Hasselhoffot a Hungaroringen megrendezett Celebrate the 80's & 90's with the Hoff koncerten. Bár sztárvendégeivel ellentétben a házigazda csak playbackelt, de legalább megcsinálta a színpadon a jeges vödör kihívást.

hirdetés
David Hasselhoff visszahozta a harmincasok gyermekkorát

Talán a rendezők sem számítottak ekkora tömegre, ugyanis a mogyoródi utak péntek estére a rendőri forgalomirányítás ellenére is úgy bedugultak, hogy sokan a koncert kezdetekor még csak gépkocsijukkal araszolgattak a Hungaroring mellett parkolóhely után kutatva. Szerencsére a koncertet úgy építették fel, hogy a kevésbé izgalmas vendégek kerüljenek előre, majd később egyre inkább fokozták a hangulatot.

A bulin a közönség bebizonyította, hogy nem csak a húszéveseké a világ. Sikítozó tinik helyett az átlagéletkor 35 év volt, bájos tinisztárok helyett pedig korosodó emberek léptek színpadra, mégis mintha a korszak legforróbb hangulatú bulijában találtuk volna magunkat.

Az est házigazdája, a hatvankét éves David Hasselhoff rutinosan mozgott a színpadon, a vendégek felkonferálása közben néha elnyomott egyet a saját dalaiból, bár az élő éneklést már nem vállalta be, a közönség így is tombolt. DJ Sash rendkívül jól megalapozta a hangulatot, majd Sabrina és Samantha Fox bizonyította be, hogy még ennyi idősen is szexik.

Az elmúlt évtizedek emlékei mellett napjaink őrületét is elhozta a Baywatch sztárja, a jeges vödör kihívást a tomboló tömeg előtt hajtotta végre a sorozatból jól ismert piros-fehér szerelésben, kihívottjaként pedig a teljes közönséget nevezte meg.

A fellépők közötti kisebb szüneteket a korszakról készült nosztalgiavideók tették színesebbé, miközben a buli egyre pörgősebb és hangosabb lett. Az őrjöngő tömeget végül a Haddaway, a 2 Unlimited, majd a Vengaboys mozgatta meg a legjobban és repítette vissza a 90-es évek diszkós élményeibe. A Vengaboys a hangulatfokozás érdekében az elmúlt évek slágereiből is szemezgetett, például előadták a Party Rock Athemet is.

Az igazi fanatikusok nem csak egy élménnyel, hanem Hasselhoff autogramjával is gazdagabbak lehettek, már ha képesek voltak 52 eurónak megfelelő összeget kicsengetni érte, a sztár ugyanis nem szégyellt pénzt kérni a kézjegyéért.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek