Starity

ByeAlex kiakadt a Sztárban sztár zsűritagjaira

2014. szeptember 08. 15:03   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Sztárban sztár második szériája ugyanolyan jól indult, mint az első: tizenkét versenyző, négy zsűritag és persze millió néző. Ám ByeAlex úgy érzi, sértő amit a pontozók mondtak a Kedvesem című daláról.

hirdetés
ByeAlex kiakadt a Sztárban sztár zsűritagjaira

A műsor lényege természetesen ugyanaz maradt, mint az első szériában. A tizenkét versenyzőnek nem csak elő kell adnia más dalát, de az előadó bőrébe is bele kell bújnia, így átlagosan 5-6 órát töltenek a sminkesnél.

Az egyik versenyző, Pál Dénes, a Voice egykori győztese ByeAlex Kedvesem című dalát kapta. Az énekes helyt állt, elénekelte a számot, ám a zsűri nem volt elragadtatva a produkciótól.

Mind azt mondták, hogy a fellépés koreográfia-része picit, mintha lemaradt volna, ami persze nem Dénes hibája, egyszerűen ilyen a dal. Bereczki Zoltán szerint a Voice énekese még így is sokat mozgott a színpadon, holott szinte meg sem mozdult, Majka pedig azt mondta, szeretne ő jót mondani, de nem tud.

ByeAlex felháborodott a zsűri szavain, és Facebook-oldalán írta meg véleményét: „Gratulálok a TV2 Sztárban sztár zsűrijének, hogy cinikusan (ámbár óvatosan) oltogatják a Kedvesem dalt, meg engem. Vállalás volt Dénestől, hogy előadta, mert én tudtam, hogy ezek az arcok pont így fognak reagálni rá: bután, nevetgélve...”

Továbbá Alex Liptainak is üzent, amiért a dal végén megkérdezte, hogy milyen is az a lány, akit farkasok neveltek: „Claudiának üzenem, hogy az az ember, akit farkasok neveltek különleges, erős személyiség, akinek nincs szüksége egyetlen emberi lényre sem ahhoz, hogy megálljon a lábán a legzordabb viszontagságok közepette is. (Ajánlom a verseskötetek olvasgatását... segítenek a metaforák megszokásában.) – fűzt hozzá.

Pál Dénes a zsűritől egyébként 30 pontot kapott, így tovább is jutott. Az első rész kiesője pedig nem más volt, mint Völgyi Zsuzsi.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek