Starity

Lilu műsorvezetőtársat kap maga mellé

2014. szeptember 18. 11:11   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár eredetileg Lilu az RTL Klubon hamarosan induló Való Világ 7-et egyedül vezette volna, nemrég nyilvánosságra hozták, hogy mégis kap műsorvezetőtársat.

hirdetés
Lilu műsorvezetőtársat kap maga mellé
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Pár napja még úgy volt, hogy Lilu egyedül fogja vezetni a Való Világ 7. szériáját, ám az RTL szerkesztősége bejelentette, hogy lesz társa. A szerkesztőség azért döntött két műsorvezető mellett, mert egynek megerőltető lenne heti hét összefoglalót levezetnie.

A másik műsorvezető pedig nem más, mint Istenes Bence, aki már nem zöldfülű a témában, hisz korábban is vezette már a műsort, és aki egyre bokrosodó munkája miatt volt kénytelen felhagyni a rádiózással. A műsorvezető az X-Faktort is megkapta, és látható, hogy évről évre egyre keményebb munkákat bíznak rá.

Annak idején Bencét a NekedValóban láthattuk, majd az After X-ben, a Brandmániában végül pedig a Péntekről péntekre című műsorban. Mindezek után jött csak a 2013-as X-Faktor és a VV6, és Istenes annyira élvezte ezeket a munkákat, hogy idén is elvállalta őket.

„Igaz a hír, s bár tudom, hogy kicsit közhelyesen hangozhat, de tényleg nagyon örülök a felkérésnek. Az X-Faktor élő show-it idén Lilu nélkül vezetem majd, úgyhogy már csak ezért is külön öröm számomra, hogy egy másik műsorban együtt dolgozhatunk” – nyilatkozta a Nők Lapjának.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek