Starity

James Root: „Már nem voltam boldog a Stone Sourban”

2014. szeptember 28. 11:11   |   Szerző: Darkness

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

James korábban úgy döntött, nem vesz részt a Stone Sour turnéján, hogy a Slipknottal foglalkozhasson, majd májusban elbocsátották a zenekarból, most pedig megtudhatjuk, miért.

hirdetés
James Root: „Már nem voltam boldog a Stone Sourban”

„A House Of Gold & Bones ciklus vége felé nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az már természetesen ment. De a zenekar még több dátumot hozott és én csak annyit mondtam, hogy: 'Eljött az ideje, hogy megálljunk!' A Slipknot lehetővé tette a Stone Sour számára, hogy mindene meglehessen és voltak emberek a Slipknotban, akik tétlenül vártak, hogy végre csinálhassanak egy új albumot és a rajongók állandóan azt kérdezték: 'Mikor foglalkozol már a Slipknottal?' Úgy tűnt, hogy ez van a levegőben.”

Miután James félbehagyta a fellépéseket a zenekarral, visszavonult floridai otthonába, hogy a Slipknot új albumán dolgozhasson. „Azt hiszem úgy is mondhatjuk: kaptam egy lehetőséget, hogy elkezdjem a Slipknotot. Lényegében november jöttem rá, hogy még néhány show-t akarok a Stone Sourral, utána pedig nem akarok a része lenni. Nagyon sok érzelem cikázott a fejemben, miközben írtam ezt a sz*rt.”

„Dühös voltam, amiért a Stone Sour turnézni akart és nem akarták, hogy én is a része legyek. Szóval egy kicsit dühös voltam és egy kis kib*szott depresszióm is volt. Fájdalmas volt. Ugyanakkor talán így volt a legjobb, mert többé már nem voltam boldog a zenekarban” – osztotta meg Root, majd hozzátette: „Szeretem a Stone Sourt, a zenét, amit csináltunk és mókás volt megcsinálni. De ha feláldozom minden szabadidőmet és az életemet valamiért, annak olyannak kell lennie, amiben ezer százalékosan hiszek, s az a valami a Slipknot.”

A turné idejére Christian Martucci gitározott a zenész helyet, az viszont egyelőre ismeretlen, hogy véglegesen ki kapja meg ezt a szerepet.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek