Starity

Professor Green már családot szeretne

2014. szeptember 28. 07:07   |   Szerző: baisée

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A brit rapper egy éve még azt jelentette ki, hogy nem szeretne gyereket, ám úgy látszik, máris meggondolta magát.

hirdetés
Professor Green már családot szeretne

Millie Mackintosh még a hónap elején vallotta be, hogy a gyerekvállalás szempontjából édesanyját szeretné követni, és még 30 éves kora előtt szeretne teherbe esni. Férje viszont egy éve ilyenkor kijelentette, hogy egyelőre még nem akarnak gyereket.

Ennek ellenére Professor Green a Loaded magazin októberi számában most már arról nyilatkozott, hogy egyre inkább szeretnének egy kis csöppséget a kezükben tartani.

„Hamarosan el akarjuk kezdeni a családalapítást. Remélhetőleg a közel jövőben” – nyilatkozta a rapper, aki azt is bevallotta, hogy mielőtt találkozott volna feleségével, egyáltalán nem is akart megházasodni.

A pár azt is nyilatkozta, hogy bár most költöztek be legelső közös lakásukba, nem szeretnének sokáig ott lenni, és tervezik, hogy pár év múlva kiköltöznek Londonból.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek