Starity

One Direction-rajongók kívánják Hayley Williams halálát

2014. szeptember 30. 11:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Plagizálással vádolta a brit együttest az énekesnő, miután a fiúk rajongói nekiestek a Twitteren.

hirdetés
One Direction-rajongók kívánják Hayley Williams halálát

„Az új 1D-dal eleje jobban már nem is hasonlíthatna a New Found Glory It's Not Your Faultjának elejére, de...”tweetelte tegnap az énekesnő, csatolva megjegyzéséhez egy képet, mellyel erre a mémre utalt.

A Paramore frontasszonya – aki üzenetével szerelme, Chad Gilbert bandája mellett állt ki – pár perccel később megjegyezte, hogy Harry, Zayn, Niall, Liam és Louis helyett inkább azokat kéne elővenni, akik a dalt hangolták, vagy segítettek a megírásában, nem pedig a fiúkat, ennek ellenére tudatosan számít támadásokra, hiszen igen nagy fandomot sértett meg.

És nem is tévedett, hiszen azonnal elkezdte kapni a gyűlölködő tweeteket, melyek küldői közt nem egy a halálát kívánta. A One Directionnek egyébként nem ez az első ilyen ügye, többször is keveredtek hasonló, plágiummal kapcsolatos magyarázkodásokba.

A több mint 10 éves zenei karriert maga mögött tudó 25 éves énekesnőnek májusban a 5 Seconds of Summer fanatikusaival is meggyűlt a baja, mikor is ellenszenvet váltott ki belőlük azzal, hogy reagált a Billboard főszerkesztőjének egy tweetjére, melyben az újságíró azt ecsetelte, hogy legszívesebben félbeszakította volna az ausztrál csapat Billboard Music Awards-os fellépését, hogy megkérje a frontembert, nevezzen meg legalább egy dalt vagy albumot a pólóján látható Misfits együttestől.

Mint ahogy azt Hayley is elmondta: nem személyes dologról volt szó, csupán a pólós dolog zavarta, mint általánosságban mindig, a srácokat pedig nem ismeri, arról pedig végképp nem volt tudomása, hogy a rajongói lennének. Üzenetei azonban akkor is süket fülekre találtak, hiszen tweetek százaival, ezreivel jelezték neki, hogy szívesebben tudnák őt a másvilágon. Azóta azonban eltelt fél év, és úgy látszik, a fiúk nem szívták mellre a dolgot, ugyanis másfél hete úgy konferálták fel a Paramore-t az iHeart Radio színpadára, mint egy együttest, mely nagy hatással volt karrierjükre. Így talán a One Direction sem haragszik meg, tudván egyébként azt, hogy Harry rajongója Williamsnek.


Szeretik még az All Time Low-t, a Rolling Stonest, a Nirvanát és Ted Nugentet is

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek