Starity

Demi Lovato már csak nevetni tud a színpadi esésein

2014. október 03. 13:01   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 22 éves énekesnő mesélt a már-már hagyománnyá vált színpadi zakózásairól, a Halloween iránti rajongásáról, valamint megmutatta legújabb hajszínét is.

hirdetés
Demi Lovato már csak nevetni tud a színpadi esésein

Demi Lovato turnéja jelenleg is javában zajlik, amik alatt az évek során rengetegszer előfordult már vele, hogy hatalmasatt esett a színpadon. Korábban ezt elég kínosnak tartotta, ám egy idő után úgy kezdett el rá tekinteni, hogy ez teszi őt igazán Demivé, és ma már nem is számít igazi turnénak az, amelyiken legalább egyszer nem esett el.

„Számtalan összeállítás kering az interneten az eséseimről, mert annyiszor történik meg ez velem, amiken egyébként nagyon jókat tudok nevetni. Ám emlékszem, a legelső ilyen alkalom után egész nap az ágyban ültem és bőgtem, de ezt követően ez egy folyamatos viccelődéssé vált köztem és a rajongóim között.”

Azonban nem minden esését ússza meg szárazon. Két hete a San Antonióban adott koncertje előtt az aréna folyosóján zakózott egy nagyott ügyetlensége miatt, ami kapcsán a Z90 San Diego riportere arról érdeklődött, hogy van a kificamodott csuklója. „Nem igazán figyeltem oda a sérülésre. Múlt este például ugyanúgy játszottam a gitáron, zongorán és a dobon is, miközben még viselnem kellett volna orvosi utasításra a merevítőt.”

A Neon Lights énekesnője az interjú további részében elmondta, alig várja, hogy mostani turnéjával a világ olyan pontjaira utazzon el, ahol még sosem járt, ezek közül Ausztrália miatt a legizgatottabb. És vajon az, hogy estéről estére ugyanazt a szettet játssza egy idő után nem válik számára unalmassá? „A mostani turnémnál még nem érzem ezt, de néha van olyan, hogy lecserélek egy-egy dalt, vagy ha tényleg nagyon megunom, akkor teljesen leveszem a listáról.”

Lovato a halloween iránt érzett hatalmas rajongását is kifejtette, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a koncert Meet & Greetjeit is halloweeni hangulatúvá varázsolja egészen az ünnep kezdetéig, valamint elmondta, hogy idén sem maradhat el nála az, hogy beöltözzön, bár konkrétan még nem tudja, milyen jelmezt fog ölteni, az azonban biztos, hogy a művér idén sem maradhat el.


Tavaly hatalmas halloweeni bulit hozott össze barátainak és családjának, zombijelmezbe bújva.

A New York Color legújabb reklámarca azt is számtalanszor hangoztatta már, hogy teljesen odáig van a Botrány és a The Following című sorozatokért és azok szereplőiért, nagy álma, hogy egyszer találkozhasson velük. „Nem találkoztam még Kerry Washingtonnal, Olivia Pope-pal, és Kevin Baconhöz sem volt szerencsém, de követ engem a Twitteren, szóval Kevin Bacontől már nem sok választ el.”

És minderről miként szerzett tudomást? „A rajongóim mondták nekem, mert tudják rólam, milyen izgatott vagyok miatta.”

Zárásképp elmondta, hogy a szabadnapjain mindenhova smink nélkül megy, ezért sokszor előfordul vele, hogy mire a turné kezdetét veszi, teljesen kimegy a gyakorlatból sminkelés terén, valamint állandóan sportos ruhákat visel, hisz amikor csak ideje engedi, akkor edzeni megy.

Táncosaival rendszeresen együtt edzenek a pihenőnapokon.

Végezetéül a fiatal énekesnő hosszú hónapok után ismét változtatott frizuráján, amit a tegnap délutáni Meet & Greeten láthattak először rajongói. A korábban barna színben pompázó fruzirája ez alkalommal sötétebb lett, és ismét kerültek bele kék árnyalatok, amivel már a tegnap esti koncerten meggyűlt a baja, mert a kimosható színes festék a meleg miatt elkezdett végigfolyni arcán, amire viccesen megjegyezte, talán jobban járt volna, ha csak a kiszedhető tincseket teszi fel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek