Starity

American Music Awards 2014: a jelöltek

2014. október 14. 08:08   |   Szerző: idone

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén is, mint minden évben, megrendezésre kerül az American Music Awards, és most a jelöltek listája is napvilágot látott.

hirdetés
American Music Awards 2014: a jelöltek

Az American Music Awards jelöltjeinek listája is napvilágra került, így pedig megtudhattuk, hogy idén Iggy Azalea vezeti a jelöltek listáját, hat jelöléssel, őt követi Katy Perry, John Legend és Pharrell Williams öt jelöléssel. Egy kis változás is történt az idei kiírásban, így egy kicsit nehezebb dolguk lesz a szavazóknak, mivel „Az év előadója” kategória már nem öt nevet tartalmaz, hanem tíz személy közül kell dönteni. A nemes esemény november 23-án kerül megrendezésre, és ahogy korábban, most is az ABC csatorna közvetíti majd.

Mint minden évben, a rangos eseménynek ezúttal is a Los Angeles-i Nokia Theatre ad otthont. Lássuk a jelölteket!

Az év előadója

  • Iggy Azalea
  • Beyoncé
  • Luke Bryan
  • Eminem
  • Imagine Dragons
  • John Legend
  • Lorde
  • One Direction
  • Katy Perry
  • Pharrell Williams

Az év legjobb új előadója

Az év kislemeze

  • Iggy Azalea feat. Charli XCX – Fancy
  • John Legend – All of Me
  • MAGIC! – Rude
  • Katy Perry feat. Juicy J – Dark Horse
  • Pharrell Williams – Happy

Kedvenc férfi pop/rock előadó

  • John Legend
  • Sam Smith
  • Pharrell Williams

Kedvenc női pop/rock előadó

  • Iggy Azalea
  • Lorde
  • Katy Perry

Kedvenc pop/rock együttes

  • Imagine Dragons
  • One Direction
  • OneRepublic

Kedvenc pop/rock album:

  • Lorde – Pure Heroine
  • One Direction – Midnight Memories
  • Katy Perry – Prism

Kedvenc férfi country előadó

  • Jason Aldean
  • Luke Bryan
  • Blake Shelton

Kedvenc női country előadó

  • Miranda Lambert
  • Kacey Musgraves
  • Carrie Underwood

Kedvenc country együttes

  • Eli Young Band
  • Florida Georgia Line
  • Lady Antebellum

Kedvenc country album

  • Garth Brooks – Blame It On My Roots: Five Decades of Influences
  • Eric Church – The Outsiders
  • Brantley Gilbert – Just As I Am

Kedvenc rap/hip-hop előadó

  • Iggy Azalea
  • Drake
  • Eminem

Kedvenc rap/hip-hop album

  • Iggy Azalea – The New Classic
  • Drake – Nothing Was The Same
  • Eminem – The Marshall Mathers LP 2

Kedvenc férfi soul/R&B előadó

  • Chris Brown
  • John Legend
  • Pharrell Williams

Kedvenc női soul/R&B előadó:

  • Jhene Aiko
  • Beyoncé
  • Mary J. Blige

Kedvenc soul/R&B album

  • Beyoncé – Beyoncé
  • John Legend – Love in the Future
  • Pharrell Williams – G I R L

Kedvenc alternatív rock előadó

  • Bastille
  • Imagine Dragons
  • Lorde

Kedvenc kortárs, felnőtt előadó

Kedvenc latin előadó

  • Enrique Iglesias
  • Romeo Santos

Kedvenc inspiráló előadó

  • Casting Crowns
  • Hillsong United
  • Newboys

Kedvenc elektronikus előadó

  • Avicii
  • Calvin Harris
  • Zedd

Legjobb filmzene

  • Jégvarázs
  • Csillagainkban a hiba

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek