Starity

Demi Lovato közös halloweeni jelmezt tervez párjával

2014. október 23. 16:04   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 22 éves énekesnő Taylor Swifttel való kapcsolatáról, és a párjával, Wilmer Valderramával közös Halloweenről mesélt.

hirdetés
Demi Lovato közös halloweeni jelmezt tervez párjával

Demi Lovato és Taylor Swift már az első pillanattól kezdve megtalálta egymással a közös hangot, kapcsolatuk pedig az évek során egyre csak erősödött, aminek az eredménye, hogy túl vannak jó néhány csajos estén, közös nyaraláson, és jégkorong meccsen is.

Így amikor október 20-án az ET Canada riportere arról faggatta Demit, hogy a zeneiparból ki áll hozzá a legközelebb, egyáltalán nem volt meglepő, hogy Swift nevét mondta először, és biztosította az embereket arról, hogy sokakkal ellentétben, Taylor a hatalmas hírnév ellenére is megmaradt annak a szerény lánynak, mint aki egykoron volt.

„Úgy érzem, Taylor azon kevés emberek egyike, akivel az iparban tényleg sikerült egy barátságot kialakítani, amit fent is tartunk” – mondta Lovato, majd így folytatta: „A hírnév sokszor megváltoztatja az embereket, ami elég kemény, különösen, amikor van egy hihetetlen kapcsolatod, de az ember egyszer csak elkezd megváltozni.”

Demi és Taylor az elmúlt években (2008 – napjainkig)

A riporter arról is faggatta a Really Don't Care előadóját, hogy az idei évben nem gondolkoztak-e el azon, hogy kedvesével, Wilmerrel páros jelmezbe bújjanak Halloweenkor. „Szerintem idén ez lesz... Az elmúlt években ez még nem történt meg, még annak ellenére sem, hogy a jelmezeink mindig elég hasonlóak voltak.”

Zárásképp mesélt arról is, hogy az egyik tanulság számára az, hogy különbséget tud tenni az érdekemberek, és azon személyek között, akik tényleg törődnek vele, amit sokszor az ember csak a nehezebb úton tapasztalhat meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek