Starity

30 éves lett Katy Perry

2014. október 25. 19:07   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Október 25-én tölti be 30. életévét a Kalifornia által felnevelt Katy Perry, aki egy Billboard listavezető amerikai énekesnő, dalszerző, üzletasszony, divatdiktátor és a jelenkori popvilág egyik legnagyobb alakja.

hirdetés
30 éves lett Katy Perry

Katheryn Elisabeth Hudson 1984. október 25-én született Santa Barbarában. Édesanyja Mary Perry, édesapja Keith Hudson. Szüleiről tudni illik, hogy édesapja simlis üzletekkel foglalkozott, mielőtt találkozott Mary-vel, aki megtérítette őt és a későbbiekben együtt vállaltak vallásos fellépéseket a városban.

Katy-t szigorú katolikus szellemben nevelték, csakúgy mint a nővérét, Angelát és az öccsét, Davidet. Nem szabadott popzenét hallgatniuk vagy a bulvárról olvasniuk, ezzel próbálták megvédeni gyermeküket a gonosztól, ami véleményük szerint a médiában lappang.

Perry öt éves korában jött rá, hogy imád énekelni emberek előtt, így később szülei egyházában lépett fel kilenc és tizenhét éves kora között. Dalait magnókazettára vette fel és később lejátszotta a édesanyjának, aki javasolta, hogy irakozzon be zeneiskolába, ahol aztán megtanult gitározni, és tizenhét éves korára profi vált belőle.


Ritka családi fotók egyike: Katy Perry hét évesen

15 évesen egy helyi rockbanda felfigyelt Katyre egy templomi fellépésén és magukkal csábították a lányt, hogy csiszolja a képességeit. Katy írt pár country stílusú dalt gitáron. Ezekben az időkben találkozott a Red Hill Recordsszal, akikkel vallási témájú dalokat rögzítettek, 2001-ben pedig megjelent első lemeze, a Katy Hudson – azonban a várt áttörés elmaradt.

Ebben az időben ismerkedett meg azzal a barátnőjével, aki hatalmas Queen rajongó volt, és az egyik beszélgetésük során egyszerűen csak feltett egy lemezt, Katy pedig szerelembe esett a pop műfajával. Innentől kezdve nem volt megállás és tudta, többé nem elegendő számára, amit szülei és az egyház nyújtani tud.

Tizennyolc évesen elköltözött Los Angelesbe, és feltett céljává vált, hogy megvalósítsa az álmát és elismert előadó legyen belőle. Az Island Records szerződtette, és szárnyuk alatt 2005-ben közös lemezt jelentetett meg Glen Ballarddel. A kiadó javaslatára megváltoztatta a vezetéknevét Hudsonról Perryre, hogy az emberek ne keverjék őt össze Kate Hudsonnal. Lemezének eladása még az előző felvételét sem haladta meg, így a kiadó elbocsájtotta a lányt. Ezen együttműködés során jelent meg a Simple című dala, ami a The Sisterhood Of The Traveling Pants című film betétdala lett.

2006-ban szerződést írt alá a Columbia Recordszal, ami Amerika egyik legnagyobb kiadója. Ők azonban nem szenteltek elég figyelmet a feltörekvő zenészre és teljesen elnyomták őt minden elképzelésével együtt. Perry anyagi helyzete vészesen megfogyatkozott. „Szerintem az volt életének legmélyebb pontja, amikor felhívott engem, a 16 éves bátyát, hogy adjak neki kölcsön pénzt. Mondtam, sajnálom, de nekem sincs” – árulta el David.

A Columbia Records mindeközben folyamatosan elutasította a már megírt dalait és a következő Kelly Clarksont vagy Avril Lavigne-t akarták kihozni belőle. „Nem akartam semmilyen következő lenni. A következő Katy Perry akartam lenni” - emlékezett vissza.


A nehéz időszakról később dalt írt, Lost (Elveszett) címmel

Sikertelen próbálkozása során, hogy összehozzon egy újabb albumot, több kisebb projektben is részt vett. Szerepelt a P.O.D. Goodbye For Now című dalának videójában, később a Carbon Leaf Learn To Fly-jához készített klipjében is közreműködött.

A kiadó asszisztense látta Katy vergődését és megsajnálta a lányt. „Beszéltem a kiadó vezetőjével, és arra kértem, engedjék el őt, hadd csinálja, amit csinálni akar, olyan helyen, ahol vevők rá. Azt válaszolták, nem bonthatják fel vele a szerződést, mert akkor valószínűleg leszerződteti más és nagy sztár lesz belőle. Ezt nem engedhetjük meg. Így folytatták Katy kivesézését, és nekem ez nem tetszett” - árulta el Katy életrajzi filmjében, a Part of Me-ben. Így a nő egyik nap fogta az összes Katy Perry anyagot és kiosont velük. Akkor nyílt meg a Virgin Records leányvállalata, a Capitol Records, aminek célja volt, hogy világsztárt találjanak.

A Thinking of You dalt már 2004-ben megírta, és 2006-ban előadta a Hotel Cafe-ban

Jason Flom, a cég elnöke hitt Katyben, látta maga előtt, hogy Katy Perry nagy név lesz innentől kezdve és hatalmas áttörést hoz majd, így 2007-ben, az első találkozásuk után leszerződtette a lányt. „Az első benyomás mindig fontos. Tudod, hogyha egy sztárral találkozol. Máshogy mennek, máshogy beszélnek és máshogy hordják a ruhát. Ez volt Katy Perry.”

Katy a nevük alatt folytathatta a One Of The Boys albumának felvételeit. A Columbia Recordsnál eltöltött évek során több száz dalt írt meg, így volt miből válogatnia.

Hollywoodban eltöltött évei során megismerkedett egy csomó művésszel, és olyan barátságokra tett szert, mint a dalszerző Bonnie McKee-hez, a zenész Ferrashoz és Sarah Hudsonhoz, valamint az akkoriban szintén vegetáló Adam Lamberthez fűződő.


Katy Perry 2007-ben Los Angelesben

Flum mert kockáztatni a lánnyal, így a kiadó pénzét belefektette és összehozta a lányt Dr. Luke-kal, aki már több listavezető dalt összehozott több tízéves történelme során. Dr. Luke-kal így közösen feljavították az általa megírt dalokat, hogy azokból sláger születhessen. A vele folytatott munka alatt született meg a Hot n Cold és az I Kissed A Girl.

Bemutatkozó kislemezként kiadták a szókimondó Ur So Gay című dalt, ami akkora visszhangot váltott ki a médiában, hogy Madonna is felfigyelt rá.

A One Of The Boys 2008. június 17-én jelent meg, közel hét év munka után. Az első fogadtatás nem hozta meg a kívánt sikert, azonban Katy nem adta fel, tovább reklámozta az országban az új albumát.


Katy Perry a One Of The Boys promóciós képeinek egyikén (2008)

Az első igazi kislemeze 2008. május 6-án jelent meg. Ez volt, a most már, legendásnak számító I Kissed a Girl. A rádiók nem akarták játszani a számot, a Capitol félt, hogy Katy ismét kudarcot vall, ám a cég az utolsó esélyeként meggyőzte az országos rádiókat, hogy adják le a számot, amely eddig nem látott mennyiségű pozitív kritikát váltott ki az emberekből.

A listák élére tört, amikor Perry részt vett az évente megrendezett Warped Tour zenei fesztiválon, amit a menedzsere úgy értékelt, hogy ezzel “meglapozza a karrierjét, megerősíti hitelességét, bizonyítja hogy nem tűnik el a feledés homályában azonnal„.

A dal innentől kezdve kilenc héten állt a Billboard sikerlistáján. A teljes One Of The Boys 2008. június 7-én jelent meg, és kilencedik helyezést ért el a Billboard Hot 200-as listáján, illetve platina minősítést kapott a későbbiek folyamán. Miután véget ért a Warped Tour, Európában turnézott. 2009 januárjában pedig elindította nagyobb turnéját is, a Hello Katy Tourt.

A One Of The Boys-ból 2010 júliusáig közel hétmillió példány kelt el az államokban.


Katy híres dala és videoklipje: Hot N Cold 2008-ból

2009-ben Grammy-díjra jelölték az I Kissed A Girl felvételéért és további öt jelölést kapott az MTV Video Music Awardson. Katy ezzel a felvételével rekordot is döntött, hiszen rövid időn belül több, mint kétmillió példány kelt el belőle digitálisan.

2009-ben az énekesnő két kislemezzel is foglalatoskodott. Együtt dolgozott a 3OH!3 nevű bandával, akikkel felvette a Starstukk című dalt, ami 2009. szeptember 8-án jelent meg. Másik közös munkáját Timbalanddal folytatta, az If We Ever Meet Again című dal decemberben jelent meg.

2009 októberében megjelent az akusztikus lemeze és DVD-je az MTV Unplugged szessziója alatt.


Katy Perry az MTV Unplugged felvételén, 2009-ben

A One Of The Boysról további slágerek születtek, ilyen volt az alulértékelt Thinking Of You, a listavezető Hot N Cold és a Waking Up In Vegas. A lemez sikere után Perry eltűnt a közéletből, a rossz nyelvek pedig azt tartották, hogy egyslágeres előadó vált belőle – azonban a java csak ezután következett.

2010 nyarától kezdve Katy feltámadt hamvaiból: az egy nyaras előadónak titulált énekesnő dalolt idegenekről, pénteki parti ködös emlékéről, elveszett szerelemről, igaz szerelemről, önfelfedezésről és fiatalságról.

A hallgatóknak könnyű azonosulni a zenéjével, hiszen Katynek szinte az élet minden eseményéről van egy dala: ő egy nyitott könyv, és 2010-ben felfedett magából még pár oldalt. A Teenage Dream 2010. augusztus 24-én jelent meg, ami rakétáként lőtte vissza Katyt a zenei élet csúcsára.

Első kislemeze a California Gurls volt, ami 2010. május 7-én jelent meg. Ez volt az album első listavezető dala, ami rögtön az első héten a toplisták élén nyitott.


California Gurls promóciós képe 2010-ből

Mindeközben néhány mérgező kapcsolat után úgy gondolta, megtalálta az igazit a brit komikus, Russell Brand személyében. 2010. október 23-án mondták ki a boldogító igent, tradicionális hindu ceremónia kíséretében.

2011. február 20-án elindult az első világ körüli turnéja, a California Dreams Tour, ami 2012. január 22-ig csaknem 60 millió dollár bevételt hozott.

Teenage Dream élőben a California Dreams turné Los Angeles-i megállóján (2010)

Az ezt követő egy év alatt hat listaleső dalt termelt. A már korábban említett Californai Gurls-t követte a Teenage Dream, Last Friday Night (T.G.I.F.), Firework (aminek videoklipjét Budapesten vették fel), E.T. és a The One That Got Away.

Perry kétségkívül karrierje csúcsán járt, azonban a siker magánéleti válsággal járt. Russell SMS-ben közölte az énekesnővel, hogy 2 év házasság után válni akar. Katy a hírről a Sao Pauloban értesült, az ottani koncertje előtt.

Az énekesnőről szóló dokumentumfilmben láthatjuk, ahogyan teljesen összeomlik, majd mégis összeszedi magát, és bár két órás késéssel, de lenyomja a showt. ”Az emberek nem azért jöttek el, hogy lássák, mi folyik a magánéletemben, hanem azért, hogy kikapcsolódjanak és elfeledkezzenek a saját gondjaikról. Nem tehettem meg, hogy csak úgy eltörlöm a koncertet.„

Az album átütő sikere miatt 2012. február 13-án kiadták a bővített változatot, Teenage Dream: The Complete Confectiont, ami két további listavezető dalt produkált. Ezek volt a rajongói kedvencek: a Part of Me, és a Wide Awake. Az utóbbival kívánta lezárni Katy a ”cukorka„-érát.


Katy Perry a Purr parfümét reklámozza (2011)

Időközben kiadta a Purr névre hallgató parfümét, amelynek globális sikere volt. Illatát a szilva és frissesség jellemzi, míg a később kiadott Meow! testvére felidézi az igazi Candyforniát.

Katy nemcsak az illatával, hanem öt különféle műszempilláival is betört a szépségiparba, amelyek minőségiek és látványosak – pont mint az énekesnő maga, fogalmazta meg a Rolling Stone kritikájában. Az énekesnő emellett reklámarca lett a Sims 3 játéknak, így ő az első igazán híres személy, akivel a cég együtt dolgozott. Perry nemcsak eladta a terméket, hanem két különkiadást is kapott, amelyet az énekesnő személyisége, stílusa és kinézete inspirált. A kiegészítőjátékok az Édes Kis Apróságok & a Show Time nevet kapták.

2012 őszén jelent meg első egész estés mozifilmje globálisan, amely a Katy Perry: Part Of Me 3D címet kapta. Sokan tévesen dokumentumfilmként emlegetik, holott leginkább a California Dreams egy éves turnéjáról szól, a kreatív csapatáról és arról, hogy küzdött meg azért, hogy ma ott tartson, ahol.


Együtt a család a Part of Me Los Angeles-i bemutatóján (2012)

A Billboard 2012-ben az Év Nőjének választotta, és elérte a 11 millió albumeladást világszerte, a kislemezeiből pedig összesen 75 millió példány fogyott digitálisan. Az énekesnő keresete az évben szintén 11 millió dollár volt, így felkerült a Billboard legnagyobb pénzcsinálóinak listájára.

A Teenage Dream sikere után ismét stúdióba vonult. Az elején még úgy beszélt az albumról, hogy sötét lesz és szomorú, azonban három hónap munka után újratervezte az egész lemezt. Később elárulta, hogy depressziós volt és még mindig nem dolgozta fel a válását. Ezekről az időkről írta meg a Ghost és a By The Grace Of God című szerzeményét, amiben elárulta, hogy az öngyilkosság is megfordult a fejében.

Lelki válsága során hajszínét szinte havonta cserélgette: ikonikus fekete haja először szőkében pompázott, majd feltűnt rózsaszín, zöld, kék és lila hajkoronával is.


Katy Perry a Prism promcóiós fotósorozatának egyik képén (2013)

A Prismről úgy nyilatkozott, hogy ismét beengedte a fényt az életébe és ezt a hallgatóknak is meg akarta mutatni. Ennek ellenére az ELLE-nek adott interjújában elárulta, hogy nem lehet örökké a cukorka királynő.

A két parfümje, a Purr és a Meow után pedig érkezik a harmadik, amely a Killer Queen elnevezést kapta. Az első kislemezét, a Roart az albumról 2013. augusztus 10-én adta ki és rövid időn belül első helyen landolt vele a Billboard Hot 100-as listáján, így ez a nyolcadik listavezető dala. Mára több, mint négymillió digitális példány kelt el belőle, csak az Egyesült Államokban.

A Prism című nagylemezén olyan producerek és dalszövegírók működtek közre, mint Diplo, Sia Furler, Klas Åhlund, Greg Kurstin, Dr. Luke, Max Martin, Greg Wells, Juicy J, Sarah Hudson, Cirkut, Stacie Orrico, és Bonnie McKee.

Ezidőtájt ismerkedett meg John Mayerrel, akivel közel fél évig randizott, majd elváltak az útjaik, előtte azonban még megjelentették a közös Who You Love felvételüket, augusztus 20-án.

Augusztus 25-én ő zárta az MTV Music Awardsot a Roar felvételével, így itt adta először elő élőben. A Roar videoklipje szeptember 5-én debütált, és ez lett az énekesnő legnézettebb munkája. Öt nap alatt csaknem 60 millióan voltak kíváncsiak rá.


Roar videoklipjének felvételén (2013)

A Prism október 22-én jelent meg világszerte, amely az osztatlan sikerű Teenage Dream nagylemezt követte. Az énekesnő lezárta a Candy Queen szerepet és készen állt arra, hogy betekintést adjon az igazi életébe.

„Rengeteg mindenen mentem már keresztül az életemben, és szerintem jobban kiépítettem a személyiségemet. Meg kellett találnom önmagamat, igaz, a nehezebb úton, de sikerült. Élek és túlvészeltem mindent, kicsit erősebb is lettem” – mondta Perry a lemezbemutatóján. „Minden számnak megvan a maga története, színfoltja az albumon” – teszi hozzá.

Unconditionally élőben Ellen DeGeneres műsorában (2013)

Katy Perry új albuma felülmúlta az elvárásokat, és már az első héten 286.000 példányban kelt el és másodikként nyitott a Billboard sikerlistáján. Az albumról kiadott kislemezek, az Unconditionally, a Dark Horse, a Birthday és a This Is How We Do egytől egyig slágerek lettek. A Roar és a Juicy J-vel közös Dark Horse pedig az énekesnő eddigi legnagyobb sikere.

Katy december 6-án két újabb Grammy-jelöléssel gazdagodott a Roar slágerével; Az Év Dala és a Legjobb Pop Szóló kategóriát tudhatja magáénak.

A lemezzel 2014. május 7-én ismét világ körüli turnéra indult, a The Prismatic World Tour keretein belül.

A Rolling Stone 2014 augusztusi számán címlaplány lett, és az interjúban olyan megosztó témákat feszegetett, mint a feminizmus és az illuminati. ”Figyelj, ha létezik olyan, hogy illuminati, csatlakozni akarok! Hol írjam alá? Benne akarok lenni" - elmélkedett Katy, megkérdőjelezve ezzel a klubot.

2014-ben karrierje legnagyobb megtiszteltetése érte, hiszen őt választották a 2015-ös Super Bowl félidei fellépőjének, így olyan nevek mellé állhat be, mint Beyoncé vagy Madonna.


Katy a Prismatic World Tour promóciós plakátján

2014. június 17-én megnyitotta a Capitol Records alatt a saját kiadóját, a Metamorphosis Musicot. Perry elmondta, hogy feltörekvő, hozzá hasonló énekeseket szeretne támogatni. Első előadója Ferras lett, akivel felvette a Legends Never Die című dalt.

Katy Perry karriertörténete bemutatja minden olvasó számára, hogy sosem szabad feladni azt, amiben jó vagy. Az élet sok elutasítás elé állíthatja az embert, de ha elég kitartó vagy, és hiszel abban, amit csinálsz, semmi sem lehetetlen. Boldog 30. születésnapot, Katy Perry!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek