Starity

A mentalista novemberben tér vissza a CBS képernyőjére

2014. november 09. 16:04   |   Szerző: LadyHepburn

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nagysikerű krimisorozatnak a hetedik és egyben utolsó évadának első része november 30-án kerül bemutatásra a CBS képernyőjén.

hirdetés
A mentalista novemberben tér vissza a CBS képernyőjére
Fotó: CBS

A CBS bejelentette, hogy a sorozat november 30-án, vasárnap este kilenc órakor visszatér a tévéképernyőkre. A mindössze tizenhárom epizódból álló hetedik évad lesz a sorozat utolsó évada, melyben láthatjuk, ahogy a két főszereplő Jane és Lisbon elkezdi kapcsolatukat építeni.

A záróévad első epizódja két héttel a két főszereplő egymásra találása után fog játszódni és Jane némi magyarázattal fog tartozni Marcus Pike-nak, akinek a 6. szezon fináléjában Lisbon elfogadta a házassági ajánlatát a taxiba, amely úton volt a reptérhez, és szintén ebben az epizódban vallja be Patrick az érzelmeit Teresának.

A nagysikerű széria ezt követően 2015. január 7-től átkerül a szerda este 8 órai idősávba, végül pedig egy speciális 2 órás évadzáró epizóddal fog elbúcsúzni a nézőktől 2015. február 18-án, mellyel végleg elvarrják a szálakat.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek