Starity

Első alkalommal állt egy színpadon Demi Lovato és a The Vamps

2014. november 12. 09:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Demi Lovato és a brit banda, a The Vamps hétfő este állt először együtt színpadra slágerükkel, a Somebody To You-val Ellen DeGeneres műsorában, ami után az énekesnő mesélt eljegyzéséről, és halloweeni jelmezéről is.

hirdetés
Első alkalommal állt egy színpadon Demi Lovato és a The Vamps

Május közepén látott napvilágot a hír, hogy a brit banda felkérte Demi Lovatót, hogy vegyen részt egy korábbi dalukban, mert a srácok úgy gondolták, hogy ő a tökéletes választás arra, hogy a számot duetté alakítsák. Az egykori X Factor-mentor örömmel vállalta a felkérést, majd júniusban elkészült hozzá a videoklip is, a rajongók pedig azóta várták a pillanatot, hogy mikor láthatják az újdonsült ötöst egy színpadon.

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő zenekar első önálló albuma a múlthéten debütált az Államokban, ezért odautaztak, hogy egy kisebb promókörúton vegyenek részt, Lovato pedig Ellen DeGeneres műsorába volt hivatalos november 10-én, mielőtt elindult volna Európába turnéja miatt. Demi úgy gondolta, itt a tökéletes alkalom a közös produkcióra, hisz nem tudni, hogy sűrű időbeosztásuk miatt mikor adódik még egy ilyen lehetőség számukra. A közös próbára nem volt túl sok idejük, ennek ellenére mindkét fél beleadott apait-anyait az energikus produkcióba.

Azonban Lovato nem csak fellépő volt Ellen műsorában, hanem egy rövidke interjút is adott, amiben a műsorvezető arról érdeklődött, hogy mi a helyzet a múlt hónapban történt lánykéréssel?

„Így van, eljegyeztek. A házasságra azonban még egy kicsit várnunk kell.” A kicsi alatt pedig nem mást ért, mint 13 évet. „Hozott gyűrűt is, ami zöld színű csőtisztítóból, és egy bolyhos golyóból készült.

Az 5 éves Grant, és Demi az eljegyzésük pillanatában.

Komolyra fordítva a szót; Lovato már hosszú ideje boldog párkapcsolatban él Wilmer Valderramával, akivel betartva ígéretüket, összeöltöztek Halloweenkor, először a saját maguk által szervezett ünnepségükön, majd Jennifer Lopez buliján.

„Lucille Ballként jelentem meg. A sminket saját magam készítettem el. Wilmer Desit formálta meg. Neki nem kellett sokat bajlódnia az öltözékével” – tette hozzá nevetve a 22 éves énekesnő.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek